Tiszta Forrás
2023. december 11.   
Névnap: Árpád, Árpádina

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
21 látogató

Látogatások

- ma: 26
- tegnap: 199
2017.04.10. 06:20 JóB
Hozzászólások: 0

Sátánista terrorakciók Egyiptomban

Sátánista terrorakciók Egyiptomban

Robbantásos merényletsorozat történt vasárnap Egyiptomban. Először egy pokolgép robbant egy kopt templomban, majd robbanás történt a rendőrség közelében és egy másik egyiptomi keresztény templomnál is Alexandriában.

A legfrissebb értesülések szerint legalább negyvenöten meghaltak, további 100 ember pedig megsebesült. A hatóság ezek után átvizsgálta az ország keresztény templomait és több bombát is hatástalanítottak.

 

 

Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból.

A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább három rendőrt is megölve.

Néhány órával korábban, nem sokkal tíz óra előtt a tantai Szent György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és hetvenegyen megsebesültek.

Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

 

 

Merénylet egy egyiptomi kopt keresztény templomban

 

Az MTVA kairói tudósítója szerint Alexandriától Asszuánig, szinte Egyiptom teljes lakóterületét behálózták ezek a merénylet-kísérletek. Az egyiptomi kormány a veszteségek ellenére uralja a helyzetet. Sokkal nagyobb vérfürdő is lehetett volna Egyiptomban, ha nem sikerül ezeket a merényleteket meghiúsítani – tette hozzá.
 
A hatástalanított pokolgépek többnyire kereszténycélpontok közelében voltak. A virágvasárnapi mise időpontját a szélsőségesek is jól ismerték, és támadásukkal nemcsak a keresztény közösséget célozták, hanem azokat, akik a keresztények melletti gesztusból részt vesznek ezeken a rendezvényeken.
 

Több vezető is elítélte a merényleteket

 

Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.

“Mély részvétemet fejezem ki testvéremnek, II. Tavadrosz kopt pápának, a kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek” – jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a virágvasárnapi szertartások folytak.

Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja “ártatlanok élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak” nevezte a merényletet.
Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök, aki aláhúzta: Franciaország “az egyiptomi hatóságokkal vállvetve mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz”.

A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a terrorizmus legyőzése érdekében.

A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi vezetésnek.

Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is.

 

Magyarország kész orvosi segítséget nyújtani

 

Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök is Abdel-Fatah esz-Szíszinek és II. Tavadrosznak az áldozatok miatt, hozzátéve, hogy Magyarország szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Emmi: A kormány részvétét fejezi ki az egyiptomi templomi merénylet áldozatainak

A magyar kormány mélységesen elítéli az ártatlan és védtelen emberek elleni szélsőséges támadásokat, amelyeket az első elemzések az Iszlám Állam nevű terrorszervezet önkénteseinek tulajdonítanak. Részvétét fejezi ki és együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját és hozzátartozóit, közvetlen segítségét ajánl a kopt közösségnek – közölte vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amelyek a Kairótól északra lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történtek – olvasható a közleményben. A híradások szerint máris 30 fölé emelkedett a halottak száma, és több mint 50-en sebesültek meg – tették hozzá.

Felidézték továbbá, hogy a tavaly december 11-én a kairói Szent Péter templomban elkövetett robbantásban 29-en haltak meg, és az akkori felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése jelenleg is tart Magyarországon.

Szakértő: Az egyiptomi merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az egyiptomi összehangolt merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás, és Egyiptom destabilizálása a következő cél, amely kitűzhető a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számára.

Horváth Józsefet az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték, hogy robbantásos merényletet követtek el vasárnap Egyiptomban két keresztény templomnál, legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Úgy fogalmazott: “nem lehet nem észrevenni” annak szimbolikáját, hogy az Iszlám Állam a kereszténység ünnepére, a nagyhét kezdetére, virágvasárnapra időzítette a támadásokat.

A szakértő hangsúlyozta, az egyiptomi hatóságok komolyan veszik a keresztények védelmét, ha az öngyilkos merénylő bejutott volna Alexandriában a templomba, sokkal nagyobb tragédia történik.

Medvegyev: bűncselekmény történt

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni.
Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai.

Az egyiptomi állami média egy másik támadásról is beszámolt: Alexandriában a Szent Márk ortodox katedrális előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő. Sérültekről és halálos áldozatokról egyelőre nem tudni.

Robbanás történt egy rendőrség közelében is, az M1-en megszólalt szakértő szerint ez arra utal, hogy az Iszlám Állam robbanthatott.

 

Virágvasárnap robbantottak

 

A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában, néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt.

A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban.

A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket.

Két embert őrizetbe vettek

Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.

A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára.

 Kép megtekintése a Twitteren
 
 

 

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai.

Decemberben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szervezete robbantott a kairói kopt katedrálisban, aminek következtében mintegy 30-an haltak meg.

 

A Liva at-Taura nevű csoport vállalta magára a Tanta egyik rendőrségi kiképző központjában április 1-jén végrehajtott pokolgépes merényletet, amelynek következtében 16 embert sebesült meg. A csoport, amely a feltételezések szerint kapcsolatban áll a betiltott Muzulmán Testvériséggel, főként a biztonsági erőket veszi célba, és elhatárolta magát a keresztények elleni támadástól.

 
Forrás: Hiradó.hu
 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás