Tiszta Forrás
2017. június 25.   
Névnap: Vilmos, Viola

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

SZENTLECKE: 2017-06-25 ~ ~ ~ ~ A bűn egy ember által lépett a világba, és a bűn következményeként a halál. Így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek. ~ ~ Volt a világon bűn a mózesi törvény előtt is, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Ám a halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. ~ ~ A kegyelem hatása azonban nem olyan, mint a bűnbeesésé. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. (Róm 5,12-15) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 217
- tegnap: 525
2017.05.12. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

Antonio testvér útja: kábítószerfüggőből ferences szerzetes

Antonio testvér útja: kábítószerfüggőből ferences szerzetes

 

Antonio Salinarót édesanyja egyedül nevelte, fiatalon beállt tengerésznek, majd drogfüggő lett. Nagy akaraterővel és édesanyja segítségével sikerült leszoknia, és felfedezte hivatását. „Feltámadni nem csak az utolsó napon lehet, megtörténhet a való életben is: magam vagyok a tanúja” – vallja.

 

 

Azt mondja, ez olyankor történik meg, amikor az ember kikerül egy olyan helyzetből, ami a halált jelenti: „Sikerült, és nem voltam egyedül. Valaki segített. Isten létezik!” Antonio Salinaro természetes módon, nagy lendülettel, szégyenkezés nélkül mesél az életéről, hogyan lett tengerész, majd kábítószerfüggő, végül pedig egy tarantói templom plébánosa.

„Ha valaki azt mondaná nekem, hogy Istent csak kitalálták, ezt soha nem fogadnám el, mert igaz, élő tapasztalatom van róla” – hangsúlyozza. Elmúlt az az idő, amikor elkezdett inni, majd füves cigit szívni, amikor elbocsátották a tengerészettől, mert drogot találtak a vizeletében: „Ma ez már nem lenne lehetséges, de akkor egymásnak adogattuk a füves cigit a fedélzeten. Így kezdődött, egy kicsit játékból, egy kicsit azért, mert mások is ezt csinálták. Amikor ellenőriztek minket, nem is gondoltam volna, hogy a vizsgálat kimutat valamit. De nem ez történt: elvesztettem a munkámat, amit szerettem, és úgy éreztem, kudarc az életem.” 

Ezt követően egy darabig nem volt állása, értelmetlenné vált az élete. Időnként talált elfoglaltságot, majd egy kis trafikot nyitott. Volt pénze. Voltak barátai, sok nőt ismert, rossz társaságba keveredett. A füves cigit lassan felváltotta a heroin – csak egy kis lépés volt, és drámai alászállás a poklokra. Hazugságokkal lett tele az élete, saját magának is hazudott; olyan mélyre süllyedt, hogy nem is emlékszik rá, mi történt, sok pénzre volt szüksége. És az a pofon… Édesanyja, Grazia azt mondja, erre már nem szeretne emlékezni. Ma már örömtől csillogó szemmel néz a fiára, pedig korábban attól félt, örökre elveszíti. Antonio viszont jól emlékszik rá: örök figyelmeztetésként él benne az emlék: „Amikor eljutsz oda, hogy kezet emelsz az anyádra, mert pénzre van szükséged a napi adagodhoz, akkor elérted a gödör alját.”

Egy délután két díler bejött az üzletébe, és megverték. „Féltem, hogy meghalok, és még csak azt sem tudtam, miért. Nem tudtam, miért törtek rám, mit követtem el szerintük. Ez a jelenet azonban felnyitotta a szememet, tudatára ébresztett, mennyire lesüllyedtem, a heroin mennyire semmivé tett. Elgondolkodtam, és segítséget kértem édesanyámtól”– idézte fel Antonio testvér.

„Másra sem vártam! Éjszakánként a nyomába eredtem, a barátnőimmel kerestem a város legeldugottabb zugaiban, hogy megtudjam, mi van vele. Súlyosan rám nehezedett a felelősség érzése” – emlékezett édesanyja. Nem akarta elveszíteni a gyermekét, akit az édesapja – vagyis az a férfi, aki Grazia élete nagy szerelme volt – nem ismert el sajátjának: „Nem kívánom egy nőnek sem, hogy átélje, amit én átéltem. Még ha mára már ez a fájdalom jó mélyen el is van zárva egy dobozban. A mára és a jövőre gondolok. Arra a férfire gondolok, akivé Antonio lett.”

„Mindenképpen le akartam állni, a saját erőmből. Megkértem az anyámat, hogy segítsen a legnehezebb pillanatokban, amikor az ember nem tud aludni, hány, hallucinál. Második lehetőségként számoltam csak azzal, hogy egy közösségben próbálom meg. Tudtam, van annyi akaraterőm, hogy véglegesen nemet mondjak a drogfogyasztásra” – vallotta Salinaro.

Antoniónak sikerült leállnia, nem lőtte tovább magát. Újra elkezdett dolgozni kiskereskedőként. De belül ürességet érzett: „Amikor leállsz a kábítószerrel, depresszióba esel. Azért is, mert el kell távolodnod minden olyan helytől, ami egészen addig kitöltötte az életedet. A napjaim az otthon–munka–otthon pályán mozogtak. A vezérmotívumom Mozart Requiemje volt, egész nap azt hallgattam fülhallgatón. Zenét hallgattam, és olvastam, de az életem ellaposodott.”

1992-ben aztán, egy januári napon Antonio úgy érezte, beszélgetnie kell valakivel. Munka után belépett egy templomba. „Talán az vezetett oda, hogy gyerekkoromban jártam a plébániára. Kerestem valakit, akivel beszélhetek, akinek gyónhatok. És akkor jött egy fiatal pap, alig pár évvel idősebb nálam, azonnal azt éreztem, hogy elfogad. Az a gyónás jelentette a fordulatot számomra: visszanyertem önmagamat, aki valóban voltam. Ott kezdődött az az út is, amelyen visszanyertem a hitemet.”

Hosszú volt az út, szembenézett az életével, vágyaival, kereste létezésének értelmét. Járt a plébániára, mindennap elment misére, foglalkozott a gyerekekkel. Elkezdett törődni magával, felemelkedett a poklokból: „Négy év elteltével megkértem ezt a gyóntatópapot, aki közben a lelkivezetőm lett, hogy segítsen: szeretnék lelkigyakorlatra menni bencés szerzetesekhez. Elkezdtem velük egy utat, a megkülönböztetés útját, és közben éreztem, hogy nemcsak csendre és imádságra van szükségem, hanem a testvériességre is.” Leérettségizett, és 1997 decemberében belépett a ferencesekhez.

2005-ben örökfogadalmat tett, 2010-ben pappá szentelték. Bariban, a Szent Miklósról elnevezett ökumenikus patrisztikai-teológiai intézetben szerzett diplomát. Plébánoshelyettes lett, feladatot kapott a kispapok képzésében. 2016-tól a tarantói San Pasquale Baylon-plébániát vezeti. A kerületben szeretik, a fiatalok járnak hozzá, a közösségek szívesen hívják, hogy tanítsa őket; egy szerzetestársával együtt az igazságosság, a béke és a teremtett világ védelme témáival foglalkoznak.

Sokat beszél másoknak az életéről: „Úgy érzem, kötelességem megosztani az élettapasztalatomat másokkal, főleg a fiatalokkal. Szeretném, ha mindenki tudná, hogy az élet nyit új horizontokat. És ezeken a horizontokon Isten megmutatkozik.”

Forrás: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír

(Fotók a netről)

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás