Terror Európában: a célpont ismét Brüsszel

Robbantás Brüsszelben - lelőtték az elkövetőt
Egy robbanást követően kiürítették kedd este a brüsszeli főpályaudvart és a város főterét egy időre. A támadó meghalt.
Meghalt a Brüsszel központi pályaudvarán elkövetett merényletkísérlet feltételezett elkövetője – közölte szerdán a belga ügyészség.
Az egyelőre ismeretlen férfi a pályaudvar pénztárainál hozta működésbe kedden a nála lévő robbanószerkezetet, amikor a katonai járőr felfigyelt rá.
A La Libre Belgique című napilap arról számolt be, hogy szemtanúk egy “Allahu Akbar!” (Allah a leghatalmasabb) kiáltást hallottak, majd egy robbanást és lövéseket. A közelben járőröző katonák pedig meglőtték a támadót.
A hatóságok az eset miatt kiürítették Brüsszel főterét, az odavezető utcákat, valamint a központi pályaudvart. Mint az ügyészség később közölte, ez utóbbi intézkedést elővigyázatosságból hajtották végre. Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette, hogy egy kisebb robbanás történt.
Katonák járőröznek a brüsszeli központi pályaudvarnál, ahol robbanás történt 2017. június 20-án. A belga sajtó szerint rendőrök meglőttek egy robbanóövet viselő merénylőt. A hatóságok felfüggesztették a vonatközlekedést a pályaudvaron, és több metróvonalat is lezártak. (MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert)
Szemtanúk beszámolója szerint érezhető volt a robbanás keltette légnyomás, de mint a hatóságok közölték, nincsenek áldozatok vagy sebesültek. A tudósítások szerint ugyanakkor pánik tört ki a helyiekkel és turistákkal zsúfolt környéken, ahová a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki.
Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője bejelentette, hogy meghiúsított terrortámadásként kezelik az esetet.
Charles Michel belga kormányfő, aki Jan Jambon belügyminiszterrel a brüsszeli válságközpontból követi az eseményeket, arra kérte az embereket, hogy tegyenek eleget a rendőrség utasításainak. A miniszterelnök egyben szerda 9 órára rendkívüli ülésre összehívta a királyság biztonsági tanácsát.
A belga főváros több pályaudvarán felfüggesztették a vonatközlekedést, a metróvonalakat lezárták és a buszok sem közlekedtek. Tavaly március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban még mindig hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, “lehetséges és valószínű” terrortámadás.
Korábban írtuk:
A robbanást követően a belga rendőrség a brüsszeli központi pályaudvart evakuálta, majd nem sokkal 23 óra után feloldották a kordont. A pályaudvarra azonban továbbra sem lehet bemenni.
Egy robbanómellényt viselő támadót egy járőröző katona ártalmatlanított a helyi sajtó kedd esti jelentései szerint. A rendőrség azt közölte, hogy nincsenek sebesültek és “ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint tűzszerészeket várnak a helyszínre, mivel a támadót nem mozdítják el a helyszínről, annak a testére továbbra is rá volt erősítve a robbanó mellény. Annak hatástalanítását követően szállították el a merénylőt.
A vonatközlekedést felfüggesztették a belga főváros több pályaudvarán, a metróvonalakat lezárták és a buszok sem közlekedtek egy jó ideig.
A La Libre Belgique című napilap arról számolt be, hogy nem sokkal 21 óra előtt egy “Allahu Akbar!” (Allah a leghatalmasabb) kiáltással egy férfi robbantott a központi pályaudvaron. Egy kisebb robbanást lehetett hallani. Az első híradások még lövésekről is szóltak.
Az MTVA tudósítója szerint a férfin egy robbanóöv és egy hátizsák volt, szemtanúk pedig arról számoltak be, hogy egy koffert tolt maga előtt. Áldozatokról egyelőre nincs hír.
A tudósítások szerint pánik tört ki a helyiekkel és turistákkal zsúfolt környéken, ahol a rendőrök nagy erőkkel jelen vannak. Belgiumban továbbra is a legnagyobb a terrorkészültség. Rendőrök és állig felfegyverzett katonákkal telt meg Brüsszel is.
Charles Michel belga kormányfő arra kérte az embereket, hogy kövessék a rendőrség utasításait. Egyes hírek szerint lehettek tettestársai is a férfinak.
forrás: BBC/MTI/M1 Híradó
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
- Terrortámadást akadályoztak meg Brüsszelben:
http://index.hu/kulfold/2017/06/20/belgium_brusszel_robbanas_fopalyaudvar/
- Robbanás a brüsszeli főpályaudvaron:
http://inforadio.hu/kulfold/2017/06/20/robbanas_a_brusszeli_fopalyaudvaron/
- Suspect fatally shot in Brussels Central Station terror attack
http://edition.cnn.com/2017/06/20/europe/brussels-train-station-incident/index.html
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

http://www.hirado.hu/2017/06/22/molenbeek-lehet-a-terroristak-egyik-europai-logisztikai-bazisa/?google_editors_picks=true
Molenbeek mint ˝lakókörnyezet˝ ráadásul már többszörösen visszatérő problémaként jelentkezik biztonsági szempontból Európában, a korábbi párizsi merényletek, a brüsszeli robbantások elkövetői közül többen is onnan érkeztek. ˝Ez a negyed, mint logisztikai bázis működik Európában˝ – szögezte le Horváth József.
A városrész olyan mélyen beágyazódott zárványként működik Brüsszelen belül, hogy még a törvények sem adnak lehetőséget teljes lezárására, alapos átfésülésére. A belga kormány ráadásul – fűzte hozzá a szakértő – a jelek szerint nem is vállalja fel mindennek az ódiumát.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Molenbeek Brüsszel egyik városrésze, mindössze 6-7 km-re található az Európa parlamenttől. Ha itt van az iszlám terroristák logisztikai központja, akkor mit is várhatunk az Európai parlament vezetőitől?
Ha Washingtonban a Fehér Háztól, vagy Moszkvában a Kremltől 6 km-re működne egy terrorista bázis, akkor az illetékes vezetőket már régen elzavarták volna a hivatalukból.
De! ezek a főleg FIATAL FÉRFI "migránsok" nem azok, akiknek hiszik, vagy épp tudatosan beállítják őket. Nap, mint nap bebizonyosodik, hogy mielőtt MAGYARORSZÁG két éve meg nem állította a beáramlást, ezek a terroristák a nyitott határ miatt ellepték a nyugatot, és mióta lezártuk kerítéssel az útvonalaikat egyre kevesebben tudnak beszivárogni. Ez már a nyugaton nem sokat segít, mert vannak elegen, de a mi hazánk legalább élhető maradt és megmaradt. Sok politikusnak igaza van abban, (direkt név nélkül) hogy meg kell állítani a háborút, és ott a hazájukban kell a nyomorult sorsra jutó embereket segíteni humanitáriusan mindennel, amire szükségük van. Hány és hány, most Törökország valamelyik menekült táborában nyomorgó családfő nyilatkozott, hogy ő nem akar idejönni, haza akar menni, mert boltja volt, megélhetése volt, mielőtt egy nagy hatalom (direkt név nélkül) ki nem robbantotta a háborút, az úgynevezett arab tavaszt minden muszlim országban. Neki viszont nem az az érdeke, hogy ezek a szerencsétlen emberek létezhessenek emberi körülmények között saját hazájukban saját vallásukban, hanem az, hogy Európát elárasszák a terroristákkal, és a kereszténységet kiirtva muszlimmá tegyék! Az EU vezetői viszont vagy nem akarják ezt észrevenni, vagy az Abba nagy slágercímét idézve: Money, money, money......., feláldozva ezért a saját gyermekeik, unokáik jövőit is.

Sajnos egyházunknak van egy szégyen foltja is a váci püspök személyében, aki egyedüli módon feszegeti a józan ész határait és kiforgatja Jézus tanítását:
http://index.hu/belfold/2017/06/20/ket_magyar_puspok_racafol_a_menekulellenes_kormanypropagandara/
De hála Istennek büszkék lehetünk a többi vezetőre, pl. az ezen a honlapon már többször megjelenített veszprémi érsek nyilatkozataira, aki kellő teológiai felkészültséggel látja a veszélyt, ami a "keresztény" nyugatra leselkedik, vagyis már ami még van belőle. Isten áldja meg életét aranymiséje ünneplésével és adja meg, hogy még hosszú ideig szolgálhassa az igazságot, amit csak kevesen mernek kimondani a katolikus egyházban! Amen.
Napi gondjaink archívum
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán
- 2022.11.08. Káosz a köbön: áldatlan állapotok az MVM ügyfélszolgálatán
- 2022.10.28. Szemkilövetők „igazsága”