Az ég alatt ( PELA testvérünkért )

Az ég alatt
Tegnap olvashattunk a Napi gondjaink rovatban az emberhez méltatlan körülmények között élő Bökös Józsefről. Felmerült a kérdés, hogy hányan élhetnek még hasonló körülmények között ebben az országban. Bizonyára van valamilyen nyilvántartás a segélyszervezetek, és önkormányzatok hivatalos dokumentumai között.
Sokan vannak azonban olyanok, akik – talán szerénységük miatt, talán mert szégyellik szegénységüket – nem fordulnak ezekhez a szervezetekhez. Talán azért sem, mert a hivatal jogszabályt böngésző alkalmazottai ridegen elutasították az eddigi kérelmeket.
Mit tehet egy ember, akinek még sok éve van hátra az öregségi nyugdíjig, de munkát nem talál. Küldözgetik tanfolyamokra, - és a képességeit teljesen figyelmen kívül hagyva – közmunkára. Mit tehet az az ember, aki ráadásul betegségekben szenved, de a jogszabály alapján járó egészségügyi ellátáson kívül semmiféle járandóságra nem jogosult.
Mit tehet?
Nem tudom a választ. A miskolci Bökös József, aki mindenét elvesztette, a föld alá költözött, mert ott legalább a fűtési költségeket meg tudja spórolni. Gyűjti a műanyagot, vasat, lehet, hogy a kidobott, visszaváltható üvegeket is. Él a föld alatt, de ezt talán inkább vegetálásnak lehetne nevezni.
A weblap egyik aktív, lelkiismeretes szerkesztőjének, Pelának a sorsa is hasonló. Ő nem a föld alatt él, hanem – fogalmazzunk stílszerűen – az Ég alatt. Nem a szabad ég alatt, hanem egy panellakásban, de fűtésre már nem jut pénz. Isten Ege alatt, ezen a Földön, bízva, hogy a fűtetlen földi lakásból egyszer eljut a mennyei otthonba.
Idézem a „Föld alatt” című cikkhez írt hozzászólását: #1 2015.01.10. 12:41:50 Pela
"Sorsával mégis elégedett." - mikor elolvastam ezt a cikket József életéről elszégyelltem magam. Hányszor szoktam elégedetlenkedni a kormány új intézkedései miatt, pedig van hol laknom, bár nem fűtök, mégsem vagyok hidegben, mert a radiátor csövek és a nap bemelegít. Ha pedig fázom felveszek magamra két pulcsit, több zoknit, a fűtés már luxus lenne. Van mit ennem mindennap és még a gyógyszereimet is ki tudom váltani.
Pela több betegségtől is szenved, a gyógyszerek pedig sokba kerülnek. Munkát eddig nem talált, pedig folyamatosan keresi. Jövedelme gyakorlatilag nincs. Idős, beteg édesapját is ápolnia kell.
Mit tehet egy ember ebben a helyzetben? Nem tudom.
Egyet azonban tudok: azt, hogy mi mit tehetünk érte. Én a magam részéről megpróbálok a lehetőségeimhez mérten segíteni, de úgy gondolom, ez csak enyhíteni tudja a nyomorúságot.
Ez a honlap mentes mindenféle reklámtól, nincs semmiféle pénzügyi támogatást kérő alapítvány, nem kér senkitől semmilyen egyéb támogatást a maga számára, mentes mindennemű pénzügyi akcióktól. Célunk az Evangélium szellemében Isten szolgálata. Ez kötelez minket arra, hogy szolgáljuk a szegényeket, betegeket, elesetteket. Imádsággal, és minden olyan eszközzel, amivel hozzájárulhatunk az életük szebbé tételéhez.
Pelát sokan ismerik. Hite, és Krisztus iránti elkötelezettsége példa értékű. Sorsa is krisztusi sors.
Úgy gondolom, segíteni kell Pela testvérünkön. Ha mi is a sorsára hagyjuk, akkor ezt joggal kéri majd számon rajtunk Jézus.
A mai napi Evangélium elmélkedésében olvassuk:
„Ki és mikor fog megmenteni bennünket? Másként válaszol ezekre a kérdésekre egy hajótörött és egy olyan személy, aki egy városban vagy falun lakik, ahol elfogadható körülmények között él és semmilyen komoly veszély nem fenyegeti az életét.”
A mindennapi megélhetéshez a mi támogatásunkra is szüksége van beteg, nehéz sorsú embertársunknak.
Aki segíteni szeretne Pelának, a következő email címen veheti fel vele a kapcsolatot: teozisz@gmail.com
„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is." (Lk 6.38)
„Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom.
Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25.34)
A.D.2015.01.11.©JóB
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Kérlek téged, hogy ne érje se baj, se fájdalom.
Úgy kérlek, áldd meg őt, és vigyázz rá, karoddal vedd körül,
Kérlek, légy mellette, öleld át, ha sír, nevet, örül...
Istenem kérlek, áldd meg őt, vigyázz rá nagyon,
Kérlek téged, hogy ne érje se baj, se fájdalom,
(lehet, hogy) terhet hordoz, oly nagyot, hogy nehéz elmondani,
Kérlek, légy mellette, öleld át, ne hagyd összeomlani.
Istenem kérlek, áldd meg őt, vigyázz rá nagyon,
Kérlek téged, hogy ne érje se baj, se fájdalom,
itt lakik a szívemben, melletted, hát, kérlek, vigyázz rá,
segíts neki megállni, ha éppen feladná.
S hálás szívvel gondolunk majd Rád, ő és én,
Mert tudjuk, csak te vagy az Úr, itt a Föld színén,
csak néha nehéz akkor talpon állni, ha súlyos a kereszt,
de tudhatjuk, hogy Te mindig - ha nehéz is - szeretsz.
Nem tudni pontosan, hogy az újságíró mennyire hitelesen írta meg ennek az embernek a történetét, de a fotók beszédesebbek az írott szövegnél.
Egy éhező, fázó ember esetén, - mint azt Szent Márton is tette - előbb egy köpenyt, és egy darab kenyeret kell adnunk, mielőtt az okokat vizsgálnánk.
Ezt tette Teréz anya Kalkuttában, és teszi Böjte Csaba ferences testvér Erdélyben.
A világ teljesen másképp néz ki felülnézetből, mint alulnézetből. Jézus Urunk, bár Isten Fia volt, mégis az alul lévőket látogatta meg, és vállalt velük sorsközösséget.
Hálát adok a Jó Istennek Peláért,azért,hogy nem zúgolódik és melléje aktívan apostolkodi.
Bökös József élete engem elgondolkoztat.Azért mert van családja és ahogy ő mondja jól kijönnek,a nyáron meglátogatja őket.Ezért én úgy vélem,hogy a sorsáról maga tehet.Mert nem alkalmazkodik,makacsul kitart az önzésben.Megfelel neki igy,szerintem ezért elégedett a sorsával.Én igy érzem.Senki véleményét nem akarom befolyásolni.
Napi gondjaink archívum
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán
- 2022.11.08. Káosz a köbön: áldatlan állapotok az MVM ügyfélszolgálatán
- 2022.10.28. Szemkilövetők „igazsága”