Azbej Tristan: A Szentatya magához vonta a magyar zászlót

Azbej Tristan államtitkár portálunk kérdésére elöljáróban arról beszélt, kétnapos programsorozatot szerveztek a Vatikánba, illetve Rómába, amelynek célja, hogy bemutassák és még erőteljesebben felhívják a figyelmet az üldözött keresztények helyzetére a világban. Emellett ismertetik a Hungary Helps program keretében a keresztényüldözésre adott magyar humanitárius választ, egy olyan példát, amelyet követni lehet. Hangsúlyozta, az időpont megválasztása azért lényeges, mert jelenleg is tart a katolikus egyház püspöki szinódusa (gyűlése), amelynek során a világ minden tájáról érkező püspökök, egyházi és ifjúsági vezetők gyűlnek össze. A szinódus témája ezúttal a világ ifjúságának helyzete, jövője és az előttük álló kihívások. Hozzátette, a tanácskozás napirendjén ugyanakkor helyet kapott a keresztényüldözés problémája és az erre adandó válaszok kérdése is.
Magyarország a világ nyilvánossága előtt felvállalta az üldözött keresztények képviseletét
Az államtitkár elmondta, a programsorozat célja a szolidaritás kiterjesztése, annak a missziónak a képviselete, amely során Magyarország felvállalta a nyilvánosság előtt és a diplomácia színterein a szenvedők, az üldözöttek hangjának felerősítését. Azbej Tristan hozzátette, Magyarország Szentszéki Nagykövetségével együttműködve erre a szándékra lett felfűzve a programsorozat is, amelynek része a Magyar Nemzeti Múzeum által megvalósított Kereszt-tűzben című kiállítás Vatikáni bemutatása is. Az államtitkár utóbbit úgy jellemezte, hogy a kiállítás az érzelmekre és az értelemre is hat, amikor a keresztényüldözés tragikus és kiterjedt voltát kutatásokkal és tényekkel támasztja alá.

Ferenc pápa és Azbej Tristan a magyar ösztöndíjasok gyűrűjében; fotó: facebook.com
Az államtitkár a kedden megnyitott kiállítás kapcsán elmondta, III. József Younan szír katolikus pátriárka megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, Magyarország ad igazi segítséget, ugyanakkor élesen bírálta a migrációt támogató nyugati vezetőket, akik az ő megfogalmazása szerint elszipkázzák olcsó munkaerőként a fiataljaikat. A pátriárka hozzátette, Magyarország ellenben tényleg segít.
A Szentatya magához vonta a magyar zászlót
Azbej Tristan kiemelte, az eseménysorozat fénypontja mégis az volt, amikor a pápai általános kihallgatást követően Habsburg Eduard szentszéki nagykövettel személyesen volt alkalma bemutatni a Szentatyának a lassan kétszáz üldözött keresztény ösztöndíjas közül húszat, akik a magyar delegációval érkeztek Rómába. Ferenc pápát tájékoztatták arról is, Magyarország azért támogatja ösztöndíjjal ezeket a fiatalokat, hogy a magyar egyetemeken tanulva európai szintű szaktudást szerezhessenek, amelyeket hazatérve a közösség javára és az országaik újjáépítése érdekében kamatoztathatnak. Mint az államtitkár kiemelte,
"hatalmas megerősítést kaptunk a Szentatyától, aki úgy fogalmazott, nagyon mélyen megérinti, hogy Magyarország ilyen szolidárisan viszonyul az üldözött keresztények szenvedéséhez. Külön méltatta az ösztöndíjasok bátorságát és elhivatottságát, hogy készek európai tanulmányaik után visszatérni a közösségeikhez, hogy javítsák a sorsukat."
Azbej Tristan hozzátette, a Szentatya áldást adott a fiatalokra, majd közösen imádkoztak. Megemlítette, hogy a pápai kihallgatáson az ösztöndíjasoknál volt egy magyar zászló, és amikor a közös fényképezésre került a sor,
a Szentatya magához vonta a magyar zászlót, amelyet ő tartott az ösztöndíjasok előtt. Az államtitkár szerint ez a gesztus nagyon fontos üzenet is egyben.
Azbej Tristan arról is beszélt, a programok mellett hivatalos tárgyalásokat is folytat többek között a Közel-Keleten is aktív jótékonysági szervezet, a AVSI-al egy lehetséges közös szíriai projektről. Emellett a Máltai Lovagrend főkancellárjával, illetve a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főkormányzójával is egyeztet majd.
Forrás: PestiSárcok.hu; vezetőkép: facebook.com
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi gondjaink archívum
- 2023.10.15. Utolsó harc a fény és sötétség között, avagy elérkezett az Anti-Krisztus kora?
- 2023.10.06. A birodalmak jönnek-mennek, mi pedig maradunk – mert „az igaz ügy örökre veszve nem lehet”
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán