Tiszta Forrás
2018. december 12.   
Névnap: Gabriella, Johanna

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
24 látogató

Látogatások

- ma: 715
- tegnap: 728
2018.10.27. 19:35 JóB
Hozzászólások: 3

Ischiadicis inveterata

Ischiadicis inveterata

A szerkesztő megjegyzése:

úgy tűnik, hogy az Európa Parlament munkaügyi rendelkezései (már ami a munkára képes állapot megítélését illeti) sokkal toleránsabbak, mint a hasonló magyar jogszabályok. Az EU parlament „krónikus isiászban” szenvedő vezető munkatársai is elvégezhetik a nekik a felettes hatóság által a munkaköri szabályzatban előírt feladatokat. Jean-Claude Juncker úrnak - amennyiben tovább súlyosbodik az állapota - javasoljuk a Magyarországon az ilyen jellegű betegségekre szakosodott intézményeket. Juncker úr itt kivételes bánásmódban részesülhetne, és kiváló szakemberek garantálhatnák a „krónikus isiászban” szenvedő kivételes vezető gyógyulását.

Valószínűleg előrehaladott betegségének tudható be az alábbi cikkben ecsetelt - meglehetősen primitív - állásfoglalása Erdély elcsatolásáról.

…………………………………………………………………………………………………………………

Kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. Az „isiászban" szenvedő, vélhetően alkoholista Juncker az EP előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Juncker tehát velünk, magyarokkal is „megünnepeltetné" Erdély elcsatolását.

 

Felszólalásában Klaus Iohannis összeurópai problémákról beszélt, mint amilyen a migráció kérdésköre, a terrorizmus, a gazdaság helyzete, továbbá a kontinens egységének a megőrzése és a 2019 májusában, az erdélyi Nagyszebenben megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozó megszervezése.

Jean-Claude Juncker ezekre a fontos témákra érdemben nem reagálva a román nemzeti ünnepről kezdett el értekezni: Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot – közölte a Bizottság elnöke.

A korábbi román államfő, Traian Basescu fejcsókot kapott Jean-Claude Junckertől   FORRÁS: AFP/DANIEL MIHAILESCU

Ott tartunk tehát, hogy az önéletrajza alapján jogász végzettségű, de magát történésznek (is) képzelő Jean-Claude az Európai Unió valamennyi tagállamával megünnepeltetné Erdély, a Bánság és a Partium Magyarországtól való elcsatolását. 

Európa első embere a legkisebb mértékben sincs tekintettel Magyarországra és a magyar nemzetre, ugyanakkor nem meglepő módon történelemből is egyesre vizsgázott. Juncker vérlázító beszédével tulajdonképpen szembeköpött 15 millió magyart, de ez őt egy picit sem zavarja, épp ellenkezőleg, örül Erdély és Románia „egyesülésének", az erdélyi magyarságot ért jogsértésekre pedig egyetlen egy szót sem pazarolt. A Bizottság elnökét tehát kicsit sem érdekli az emberi, állampolgári és kisebbségi jogok módszeres és tudatos megsértése Romániában.

Nézzük csak meg Juncker „összeurópai ünnepének" a történelmi hátterét.

1918. december elsején Erdély történelmi és akkor még relatívan magyar többségű fővárosában, Gyulafehérváron összegyűltek a magyarországi és az erdélyi románok képviselői, ahol egy „nemzetgyűlés" keretén belül kimondták a Tiszáig tartó Kelet-Magyarország és Erdély „egyesülését" a Román Királysággal. 

gyulafehérvári határozatnak nevezett egyesülési okmányt a csupán a románok által megválasztott és kizárólag román nemzetiségűekből álló 1228 küldött fogadta el.

A nagygyűlésen magyar források alapján 10 ezer, míg a románok szerint 100 ezer ember vett részt.

Mindkét szám elég kevés ahhoz képest, hogy Kelet-Magyarországon az 1910-es népszámlálás adatai alapján körülbelül 2,9 millió román anyanyelvű személy élt.

Egyébként egy olyan terület egyesülését mondták ki Romániával, ahol az összlakosság nagyjából 40%-a volt román. A népesség többségét kitevő magyarokat, németeket és a többi nemzetiséget „természetesen" nem kérdezték meg erről, és népszavazást sem rendeztek a régió hovatartozásáról.

1918. december elsejére egyébként a román hadsereg a Maros folyó vonaláig már megszállta Erdélyt, így erősen vitatható, hogy a nemzetgyűlés összehívása mennyire volt önkéntes.

Magyarország etnikai térképe az 1910-es népszámlálás adatai alapján   FORRÁS: ORIGO

Végül az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum a románok által tervezettnél egy kicsivel kisebb területet juttatott idegen uralom alá, ahol a románság aránya 53% volt.

Ennek köszönhetően Debrecen, Békéscsaba és Nyíregyháza magyar fennhatóság alatt maradhattak. 

A Román Királysághoz egy 103 ezer négyzetkilométeres területet csatoltak, ami nagyobb, mint a Magyarországnak megmaradt 93 ezer négyzetkilométer. Olyan területek is román uralom alá kerültek gazdasági-stratégiai megfontolások alapján, ahol nem, vagy csak kis arányban éltek románok, mint például Székelyföld, Kolozsvár környéke, valamint az új magyar határ mellett fekvő, Temesvártól Szatmárnémetiig terjedő, döntő részben magyarok lakta térség.

Ezt a sávot csupán a Temesvár-Szatmárnémeti vasútvonal miatt csatolták el Magyarországtól. 

A gyulafehérvári nemzetgyűlésen autonómiát ígértek a magyaroknak és a többi kisebbségnek, ezt a románok mind a mai napig nem tartották be. 

Az „egyesülés" után azonnal elkezdődött a magyarok és a más nemzetiségűek jogfosztása, de ez láthatóan picit sem érdekli az „isiászban" szenvedő Junckert.

 

December elseje azért lett román nemzeti ünnep, hogy keresztbe tegyenek a magyaroknak

 

1990-ben Ion Iliescu, Románia akkori posztkommunista államfője azért választotta december elsejét román nemzeti ünnepnek, hogy megsértse a magyarság érzékenységét, és kellően felszítsa a nacionalista érzelmeket, amik később jelentős mértékben hozzájárultak a hatalma megszilárdításához.

Ion Iliescu      FORRÁS: AFP

A szocializmus időszakában Románia nemzeti ünnepe augusztus 23. volt, a második világháborúból való sikeres kiugrás napja. A kiugrást a tavaly meghalt Mihály király vezette, de a kommunisták azt hazudták, hogy az ő művük volt. 

1866-1947 között május 10. volt a nemzeti ünnep, ami több szempontból is fontos dátum a román történelemben. 

A német származású I. Károly von Hohenzollern-Sigmaringen akkor vált a Duna menti fejedelemség uralkodójává. 1877. május 10-én kiáltotta ki Románia, az Oszmán Birodalomtól való függetlenségét, rá négy évre pedig ezen a dátumon koronázták Károly fejedelmet királlyá.

1990-ben több dátum is felmerült nemzeti ünnepként, többek között május 10., valamint december 16. is, az 1989-es temesvári forradalom kitörésének az emléknapja.

A magyar közösség az utóbbi dátumhoz ragaszkodott, de a posztkommunista rezsimnek ez nem nyerte el a tetszését, így végül nacionalista indítatásból december elseje mellett döntöttek. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság első embere tehát ezt a magyarellenes gesztust akarja megünnepeltetni egész Európával, köztük hazánkkal is.

 

Forrás: Origó   MÁRKOS IMRE ÖRS   2018.10.24. 12:54

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#3    2018.11.18.   08:10:21   beckerj
#2    2018.11.18.   07:56:49   JóB
Juncker isiásza már elképesztő méreteket öltött:

http://www.origo.hu/nagyvilag/20181116-juncker-isiasza-akutta-valt.html









Gondban van az Ishiász,
a cipője felemás.
Nyakkendője félre ment,
eddig száz pofont lekent.

Néha balra, s jobbra dől,
támogatják kétfelől.
Ha kell, akkor meg viszik,
víz helyett is bort iszik.

Nehéz ez a parlament,
beszélni kell idebent.
A nyelv néha meg-megáll,
csak a viszki folydogál.

Puszi-pajtás! Jó a bor!
Pisilni kell valahol!
Odakint, vagy idebent,
odafönt, vagy idelent.

Módosítva: 2018.11.18.   08:09:59-kor beckerj által
#1    2018.10.28.   15:32:27   Kriszta
Tegyük tisztába Jean-Claude Junckert! Mármint azt az örömét, amelyet az elnök Románia és Erdély idén százéves, szerinte minden bizonnyal demokratikus egyesülése kapcsán érez. Mert van mit tisztába tenni. A történelemben is, de az unió papírforma szerinti első emberének isiászos gondolataiban is.

Szó se róla, 1918. december 1-jén valóban született a gyulafehérvári nemzetgyűlésen egy határozat, amely kimondta Románia és meghatározott területek egyesülését. A határozat első pontja szó szerint a következőket tartalmazza: „Erdély, a Bánság és Magyarország összes románjainak nemzetgyűlése, amelybe meghatalmazott képviselőik 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott összegyűltek, kimondja ezeknek a románoknak és az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés különösen kimondja a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna folyók által határolt Bánságra.”

1918 novemberében véget ért az I. világháború. Az a háború, amelybe II. Vilmos német császár birodalmi törekvéseit palástolni igyekvő, „gyengéd”, szinte junckeri homlokcsókos ultimátuma miatt Ferenc József belekényszerítette a vele államszövetségben álló Magyar Királyságot, jóllehet, a háborút formálisan elindító Szerbia elleni hadüzenet ellen egyedül a magyar Tisza István miniszterelnök tiltakozott.

De belekényszerültünk, mert a két ország had- és külpolitikája sajnos közös volt. Időközben a cseh függetlenségi törekvéseket minden eszközzel támogató Tomás Masaryk és Edvard Benes mellé felcsatlakoztak magyargyűlölő brit újságírók is: Wickham Steed és Robert Seton-Watson, akik közül ez utóbbi már 1915-ben egy bukaresti interjúban a következőket mondta: „Önöknek a szerbekkel együtt véget kell vetniük a magyar faj brutális és mesterséges uralmának szomszédjai felett.”

A brit külügyminisztérium 1916-os memoranduma egyértelműen bizonyítja, hogy Seton-Watson heves magyargyűlölete nem zavarta a szakértő befolyását a szövetségesek háború utáni európai terveit illetően. A tervek pedig már az 1915-ös londoni titkos egyezményben megszülettek: „A szövetségesek az osztrák–magyar területek nagy darabjait odaígérték kenőpénzként potenciális szövetségeseiknek.

1916-ban hadba lépéséért cserébe Romániának szánták egész Erdélyt, a Bánátot – mindkettő a történelmi Magyarország része volt – és Bukovinát.” (Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével). Csoda-e, ha ilyen előzetes antanttámogatás mellett 1918-ban Erdély, Bánság és Magyarország összes románjának nemzetgyűlése azzal „egyesíti” Romániát, amivel akarja?

Ne feledjük azonban, hogy a gyulafehérvári határozat kizárólag románok általi kimondását követően három hét múlva, 1918. december 22-én az erdélyi magyar kormányzó bizottság nemzetgyűlést hívott össze, amelyen keserűen beismerve a legyőzöttséget, egy ellenhatározatot fogadtak el: „Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot”.

Erről Juncker már biztosan nem hallott. De arról azért tudnia illene, hogy a nagy „egyesítőkkel” kapcsolatban, egy év múlva, 1919 augusztusában Reginald Gorton tábornok, a brit katonai misszió tagja a következőket jelentette Magyarországról: „A románok megtámadnak ártalmatlan embereket, rekvirálnak élelmet, élő állatot, mezőgazdasági berendezéseket, vagonokat, és mindent Romániába küldenek, és az oktalan blokád és vasútvonalak megrongálása miatt Budapest már csaknem ki van éheztetve.”

A Magyar Nemzeti Múzeum teljes, románok általi kifosztását 1919. október 5-én pedig csak egy amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz gyors intézkedése, a múzeum katonai védelem alá helyezése mentette meg attól, hogy ott tárolt műkincseink is „egyesüljenek” Romániával. No meg lovaglópálcája is sokat segített, amivel kizavarta a román katonákat a múzeumból. Isten áldja a tábornok emlékét, no és szobrát is a Szabadság téren!
Aztán jött a trianoni békediktátum.

De tán még Jean-Claude Juncker sem tud annyit inni, hogy Magyarország amputálása Románia és Erdély „egyesülésének” tűnjék. S mivel ez a drága ember december 1-jén óhajtja az uniót ünnepeltetni a magyar tragédia felett, így nyilvánvaló, hogy az ünnep alapjául a gyulafehérvári román határozatra gondolt, amely azonban egyes jogi vélemények szerint soha nem lett a román jogrend része.

Csupán politikai fogódzóként használatos. De ha így kell értelmezni a határozat I. pontját, akkor miért nem lehet ugyanígy figyelembe venni a határozat III/1. pontját is? „Teljes szabadság az összes együtt lakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.”

Merthogy az igazán nem járja, hogy egy határozat egyik pontja nemzeti ünneppé válik, míg egy másik pontját semmisnek tekintik immár száz éve! Vagy pontosan ezért ünnepelne Juncker december 1-jén? Végre egy olyan állam, amely a magyar őshonos nemzetiséget tekintve pont úgy működik, mint a junckeri unió? Kettős mércével, csalással, hazugságok és vádaskodások eszköztárával élve, bódult fejjel és isiászosan?

Szánom Juncker néha tolókocsira szoruló „betegségét”, de biztosan állíthatom, nem lesz olyan magyar, aki vele ünnepelne december 1-jén Románia és Erdély „egyesülése” okán. Hacsak volt miniszterelnökünk, Medgyessy Péter vagy valamelyik pályatársa nem koccint ismét pezsgővel a román miniszterelnökkel ezen alkalomból, mint tette azt 2002. december 1-jén, a budapesti Kempinski Hotelben Adrian Nastaséval.

Az ünneplők között – mily meglepő – ott volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László akkori külügyminiszter is. Nyolc évvel később ugyanebben a szállodában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”. Persze nem tették meg, csak eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Úgy gondolom, már teljesen felesleges Jean-Claude Junckert bocsánatkérésre felszólítani: lassan, de biztosan ő is halad a süllyesztő felé.


Bencze Izabella
A szerző jogász

Forrás: Magyar Idök