Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2023-10-01 ~ ~ ~ ~ Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ˝Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!˝ ~ ~ Az így válaszolt: ˝Nem akarok˝, de később meggondolta magát és kiment. ~ ~ Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ˝Igenis, Uram!˝ De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? ~ ~ Azt felelték: ˝Az első.˝ ~ ~ Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. /Mt 21,28-32/ ~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 58
- tegnap: 103
2018.11.26. 18:45 JóB
Hozzászólások: 0

Migráns ostrom Amerikában

Migráns ostrom Amerikában

Megostromolták az amerikai határt a migránskaraván tagjai, de a hatóságok határozott fellépésének köszönhetően senkinek sem sikerült illegálisan az Egyesült Államokba jutnia. Donald Trump amerikai elnök korábban többször kijelentette, hogy illegálisan senki sem fog az államok területére lépni.

Bár a balliberális oldal menekültnek hazudja a migránskaraván tagjait, mégis maguk a menet tagjai ismerték be, hogy ők nem menekültek, csupán a jobb élet reményében próbálnak illegálisan bejutni az Egyesült Államokba.

A határon történtek is világosan megmutatták, hogy miért is kell elutasítani az ENSZ-féle migrációs paktumot. 

 

A Közép-Amerika felől érkező migránskaravánból több százan próbálták átlépni az amerikai határt, az amerikai határőrök könnygázt vetettek be. Az amerikai határőrség közlése szerint a San Diego és Tijuana mexikói város közötti San Ysidro határátkelőt mindkét oldalon egy időre lezárták, az amerikai oldalon lezárták a San Ysidróhoz vezető utakat is. San Ysidro a San Diego és Tijuana közötti legnagyobb határátkelőhely. Hétfőre virradóra egyébként ismét megnyitották az amerikai-mexikói határt. A mexikói oldalon a tijuanai hatóságok letartóztatták a határt megostromló migránsokat.

 

Korábban mintegy 500 migráns rohamozta meg a határkerítést. Az amerikai határőrök könnygázt vetettek be, a határ mexikói oldalán helikopterek köröztek. A Fox televízió arról tudósított, hogy a könnygáz bevetése után a határfalat ostromló tömeg egy órán belül szétoszlott. A televízió egyébként a migránskaravánt szervező Pueblo Sin Fronteras nevű, magát civilnek mondó szervezet tagjától kapott információra alapozva már korábban jelentette, hogy a migránsok egy csoportja a határ megostromlására készül.

 

Donald Trump amerikai elnök – aki a héten felhatalmazást adott a határhoz vezényelt katonáknak az erő alkalmazására – Twitter-bejegyzésben azt írta: "Nagyon bölcs dolog lenne, ha Mexikó leállítaná a karavánt, még mielőtt az amerikai határhoz érne, vagy azok a közép-amerikai országok, ahol (a karaván) összeáll, nem engednék meg, hogy összeálljon".

Trump szerint ugyanis az ilyen karavánok révén az említett államok a lehető leggyorsabban ki tudnak rakni bizonyos embereket az országukból, és így az Egyesült Államokra zúdítják őket. "De ennek vége" – szögezte le az amerikai elnök.

 
 

Az amerikai elnök korábban azt a kérdést tette fel, hogyan lehetséges, ha ennyire félnek és ennyi problémájuk van, akkor miért van az, hogy annyi guatemalai, hondurasi és salvadori zászlót látunk a tömegben? Az elnök szerint ennek az egésznek semmi köze a meneküléshez, ezek az emberek csak illegálisan akarnak az Egyesült Államokba bejutni. Lehetséges ez? Igen, mert ez az egész egy nagy kamu, és mindezért az amerikai adófizetők fizetnek!"

Nem sikerült átjutnia a mexikói-amerikai határon a migránsoknak    FORRÁS: AFP/GUILLERMO ARIAS

Demokrata blődségek 

A vasárnapi attak egyébként nem újdonság az Egyesült Államok történetében. Legutóbb ugyanitt 2013-ban próbáltak migránsok illegálisan bejutni az országba. Az akkori Obama-kormányzat sem engedett a nyomásnak, és a határőrség közbelépése kellett, hogy a köveket és egyéb tárgyakat dobáló migránsokat megállítsák.

A mostani események egyik érdekes mellékzöngéje volt, hogy Brian Schatz demokrata párti szenátor egy olyan üzenetet tett közzé, miszerint a könnygáz használata szembemegy az országa által aláírt vegyi fegyverek bevetésének tilalmával – számolt be az esetről a Fox News. A demokrata politikust minden bizonnyal munkatársai figyelmeztették arra, hogy óriásit téved, ezért pár perccel később törölte a Twitter-üzenetét. Mindezek után pedig azt írta, hogy azért tett ilyen bejegyzést, mert nem tudta pontosan, hogy mi történt. Schatz egyébként nem tiltakozott 2013-ban, amikor a demokrata Obama-kormányzat hasonló módon állította meg a migránsokat.

Donald Trump sem kér az illegális bevándorlókbó   FORRÁS: AFP/PEDRO PARDO

Körvonalazódó megállapodás

Az első incidensekről még szombaton érkeztek hírek: akkor a migránskaravánról levált egy 31 éves hondurasi férfi és felgyújtott egy fát, majd kővel kezdte dobálni a határőröket. Közben a Trump-kormányzat tárgyalásokat folytat a december elsején hivatalba lépő új mexikói elnök leendő kormányának tagjaival egy kétoldalú megállapodásról. Ennek értelmében a migránsok mindaddig mexikói földön maradnának, amíg menedékkérelmüket az amerikai hatóságok el nem bírálják.

Nem menekültek

Korábban az is teljesen világosan kiderült, hogy a migránskaraván tagjai igazából nem is menekültek, hanem gazdasági migránsok, és azért akarnak az Egyesült Államokba menni, hogy ott dolgozhassanak. A New York Times és a The Guardian több beszámolót közölt már a helyszínről, a riporterek az illegális bevándorlókat szólaltatták meg. A baloldali média folyamatosan menekülteknek nevezi a Soros-féle karaván tagjait, habár még maguk a migránsok is tisztában vannak azzal, hogy nem menekültek, csak a munka miatt akarnak az Egyesült Államokba menni. 

A 21 éves Olvin Joel Lobo Reyes azért indult útnak, mert Hondurasban szegénység van, és Amerikában szeretne dolgozni. Azt azonban még nem tudja, hogyan fog munkához jutni. Azt tervezi, hogy bevárja a karavánt, és egységesen vonulnak majd a határ felé, ahol "majd meglátják, mit mond Trump" – írta a New York Times. Az egyik migráns azt nyilatkozta a The Guardiannek, megérti, hogy nem folyamodhat menekültkérelemért az Egyesült Államokban, ennek ellenére folytatja az útját a határ felé.

Ha az ENSZ migrációs paktumát elfogadják, hasonló jelenetek tucatjait láthatjuk majd FORRÁS: AFP/PEDRO PARDO

Ezt okozná a Soros-paktum

A migránskaraván ügye világosan rámutat arra, hogy miért elfogadhatatlan a Soros György amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott ENSZ-féle migrációs paktum. Ha a dokumentumot elfogadják, akkor a jövőben továbbra is hasonló karavánok kellhetnek útra. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Ausztrália mellett egyre több ország, köztük Magyarország is elutasítja a paktumot, és nem kívánja illegális bevándorlók tízezreinek a befogadását.

........................................................................................................

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Letartóztatták az amerikai-mexikói határt megostromló migránsokat

Csak a határnál lehet megállítani az Amerika felé tartó karavánt

A migránskaraván több tagja is megtámadta a határkerítést

A migránsok távozását sürgette Tijuana polgármestere

Amerikai belbiztonsági minisztérium: több mint 500 bűnöző van a migránsok között

 

Forrás:  ORIGO, MTI2018.11.26. 12:32

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás