Három embert meggyilkolt az iszlamista terrorista a nizzai bazilikában

Legalább három ember meghalt és többen megsebesültek Nizzában egy késes támadásban a Notre-Dame-bazilikában október 29-én reggel 9 óra körül.
Az egyik áldozat egy közeli étterembe menekült, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy nem tudták megmenteni az életét.
/Kapcsolódó linkek a cikk végén./
A hírt a város polgármestere, Christian Estrosi közölte a Twitteren. A környéken lévők lövéseket és robbanásokat is hallottak, amelyek a hatóságok közlése szerint a rendőrségi akciót kísérték.
Az elkövetőt ártalmatlanították, meglőtték és kórházba szállították. „Minden jel arra mutat, hogy terrortámadás érte a Notre-Dame-bazilikát”, írta a nizzai polgármester. A belügyminiszter figyelmeztette a lakosságot, hogy a környéket kiürítették, és ne menjenek a helyszínre. Az ügyben a terrorellenes ügyészség nyomoz.
A tettest, aki még elfogásakor is „Allah akbar!”-t kiáltozott, és feltételezhetően iszlamista terrorista indítékkal ölt, elfogták a rendőrök.
A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva három halottról számolt be, és arról írt, hogy az áldozatok egyikét, egy nőt állítólag lefejeztek.
A BBC World tudósítója arról számolt be, hogy a támadás Nizza vegyes etnikumú negyedében történt, a Notre-Dame-bazilika közelében, ahol egy mecset és egy zsinagóga is található. Felhívta a figyelmet, hogy a támadás a muszlimok egyik legfontosabb ünnepén, Allah próféta születésnapján történt.
Emmanuel Macron francia elnök úton van a dél-franciaországi városba. Párizsban a francia parlament úgy döntött, hogy egyperces csenddel fejezi ki szolidaritását az áldozatokkal és hozzátartozóikkal.
A dél-franciaországi város polgármestere azonnal terrorcselekménynek nyilvánította a történteket és azt kérte, hogy helyezzék megfigyelés alá az összes templomot vagy zárják be azokat, ahogy a város más istentiszteleti helyeit is.
*
Nizzában 2016. július 14-én egy kamionos merénylő az ünneplő tömegbe hajtott. 86 ember életét vesztette és több százan megsebesültek.
Még nincs két hete, hogy az észak-franciaországi Conflans-Sainte-Honorine-ban egy csecsen származású terrorista megölte Samuel Patyt, miután a tanár ellen szabályos hadjárat indult a közösségi médiában, mert Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat mutatott a diákjainak.
E támadások közé sorolhatjuk a 85 éves Jacques Hamel atya meggyilkolását is, akit szentmise bemutatása közben öltek meg a franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray-ben 2016. július 26-án. A 21. századi Európában ez volt az első alkalom, hogy a dzsihadisták céltáblája egy pap volt.
Forrás: Euronews, Hirado.hu, Vatikáni Rádió
Fotó: Hirado.hu , Magyar Kurír
Ld. még: https://www.origo.hu/nagyvilag/20201029-nice-keseles.html
Olaszországból érkezhetett a nizzai merénylő
https://index.hu/kulfold/2020/10/29/terrortamadas_nizza_franciaorszag_elkoveto/
A nizzai támadó a merénylet előtt néhány nappal még Olaszországban volt
Szijjártó Péter: Európa, ébresztő!
https://index.hu/kulfold/2020/10/29/szijjarto_peter_nizza_terror_europa/
Rálőttek egy ortodox papra a franciaországi Lyonban
https://www.magyarkurir.hu/hirek/ralottek-egy-ortodox-papra-franciaorszagi-lyonban-tamado-elmenekult
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi gondjaink archívum
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán
- 2022.11.08. Káosz a köbön: áldatlan állapotok az MVM ügyfélszolgálatán
- 2022.10.28. Szemkilövetők „igazsága”