Tiszta Forrás
2021. október 24.   
Névnap: Salamon, Antal

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 25
- tegnap: 155
2021.05.30. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

A kereszténység támadás alatt áll – interjú a bibliai idézet miatt megtámadott finn belügyminiszterre

A kereszténység támadás alatt áll – interjú a bibliai idézet miatt megtámadott finn belügyminiszterre

Biblikus álláspontja miatt bíróság elé állították Finnországban az ország korábbi belügyminiszterét, aki ellenzi, hogy a hagyományos családmodell mellett mást is piedesztálra emeljenek. Päivi Räsänen a Vasarnap.hu-nak adott exkluzív interjúban is hangsúlyozza: megdöbbenti, hogy egyháza behódol az LMBTQ-lobbinak, a keresztényeknek ugyanakkor élniük kell a szólás- és vallásszabadság adta jogaikkal, ha nem akarják elveszíteni azokat.

– Korábban egy tweetben tette fel a kérdést, miként tudja az egyháza támogatni az LMBTQ-lobbi kiemelkedő rendezvényét, a pride eseményt, a bejegyzés azonban vádemeléshez vezetett. Mik voltak a teológiai indíttatásai?

– Letaglózott, amikor megtudtam, hogy a Finnországi Evangélikus-Lutheránus Egyház, melynek tagja vagyok, bejelentette hivatalos viszonyát a 2019-es helsinki pridehoz. Úgy döntöttem, hogy írok egy tweetet, amelyben megkérdeztem, hogy az egyház, melynek alapja a Biblia, hogy tud támogatni valamit, ami összeférhetetlen a Bibliával. Ez alatt a homoszexualitást értettem. Nem a szexuális kisebbségeket akartam bántani, a kritikám az egyházunknak szólt.

Sajnálatos, hogy az LMBTQ-ideológiát az egyház kritikátlanul támogatja. Az LMBTQ-aktivisták célja, hogy elhallgattassák azokat a hangokat, melyek azon alapulnak, hogy biológiailag két nem létezik és a házasság férj és feleség egysége. A két nemen alapuló rend lebontása különösen ártalmas a gyerekekre nézve. Mindig hangsúlyoztam, hogy a homoszexuálisok és más nemi kisebbségek emberi jogai és méltóságuk tiszteletben tartandóak és védendőek. Azonban a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy a házasság férj és feleség egysége, és a homoszexualitás Isten akarata ellen van. 

A keresztény hit a központja az egész életemnek és munkásságomnak. Hiszem, hogy minden ember Isten képére teremtetett, tehát az ember értéke határozott. Ez a kiindulópontja politikámnak. A ’90-es években, amikor orvosként dolgoztam, egy sor etikai kérdés keltette fel a figyelmem a politika iránt. Fontos számomra az élet védelme annak kezdetétől végéig, a családok jólléte és a szolgáltatások minősége. Képviselőként fontos volt számomra, hogy az egészségügyi dolgozóknak joguk legyen az abortuszkérelmet elutasítani, minden területen kiálltam az élet védelme mellett.

– Sok keresztény szervezet vezetője, papok csoportjai, lelkészek és parlamenti kollégáim is támogattak. Más frakció képviselői is felszólaltak a szólásszabadság védelme mellett. Képviselői éveim alatt sok támogatást és kritikát kaptam már. Azonban keresztény fiatalok ezrei az országban félnek attól, hogy Bibliát követő keresztényként bélyegzik meg őket, mely visszaveti a karrierjüket és a társadalmi elfogadottságukat. Sajnálatos, hogy az egyház hallgat az ilyen kérdésekben annak ellenére, hogy a parlament egyhangúan elfogadta az úgynevezett egyházi törvényt, a nemzeti egyházzal egyetemben, mely szerint a keresztény hit a Biblián alapszik.

– Gyakori Önöknél, hogy az ügyészség eljárást indít azok ellen, akik nem osztják a fősodratú liberális eszmét, vagy egyenesen vitatják azt?

– Nem volt még hasonló ügy, amely érintette volna a szólásszabadságot és a vallást. Az én ügyem precedensértékű.

Végső soron az ellenem felhozott három vád arról szól, hogy az ember megvallhatja-e Finnországban a hitét, mely a Biblián alapul.

– Az Egyesült Államokban az első alkotmánykiegészítés éppen azt szavatolja, hogy bárki szabadon kifejezhesse a hitét. Finnországban vannak alkotmányos garanciák arra nézve, hogy az állampolgár megvédhesse vallását?

– Igen, van. A szólásszabadság és a vallásszabadság alapvető jogok, melyek szerepelnek a finn alkotmányban. Továbbá ez egy emberi jog, melyet az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata is tartalmaz.

Päivi Räsänen finn képviselő, volt belügyminiszter

Ha a keresztények nem szólalnak fel, mozgásterük csökkenni fog! Fotó: Päivi Räsänen hivatalos Facebook-oldala.

– Az Ön esete nem egy durva példa arra, hogy a cancel culture hogyan próbál jogi úton elhallgattatni más véleményen lévőket? Hová vezet ez Ön szerint?

– Az eltörlés kultúrája, mely azon alapszik, hogy az egyént hiteltelenítik és a szociális hálóból, valamint szakmai környezetéből is kitaszítják, veszélyt jelent bármely olyan szabad társadalomra, mely toleránsnak és egyenlőnek tartja magát. Függetlenül attól, hogy hol élünk, mint keresztények ébernek és tettre késznek kell lennünk a jogainkkal kapcsolatban.

Ez az eset megmutatta, hogy a keresztényeknek meggyőződésük szerint és joguknál fogva fel kell szólalniuk. Ellenkező esetben a mozgásterünk csökkenni fog.

– Hogy reagált a társadalom arra a tényre, hogy pusztán egy tweet miatt valakit akár több év szabadságvesztésre is ítélhetnek?

– A tweetem, illetve a rendőrségi eljárás egyaránt nagy visszhangot váltott ki. A média nézőpontja rendkívül pártos és egyre inkább a liberális narratívának ad teret. A finnek megosztottak olyan kérdésekben, melyek morális értékeken alapulnak és a többségük liberális eszméket oszt. A probléma az, hogy nagyon sok konzervatív gondolkodó hallgat ezekről a problémákról, míg a szexuális kisebbségeket képviselő csoportok rendkívül erőszakosak és jól szervezettek – és nagy mértékben befolyásolták az egyház, a média, így az emberek véleményét.

– Milyen üzenettel bír, ha a bíróság bűnösnek találja?

– Főleg a fiatalok körében nagy a félelem, hogy ha valaki hívő keresztény, az visszaveti a karrierjét és társadalmi elfogadottságát.

Véleményen szerint a kereszténység áll támadás alatt és a jövőben további támadások fogják érni. Napjainkban a kereszténységnek a lényegét kérdőjelezik meg. A legnagyobb veszély a vallásszabadságra nézve, ha nem élünk ezen jogunkkal.

– Mit kell tenni ahhoz, hogy egészséges párbeszéd maradjon fenn ilyen kérdésekben annak a félelme nélkül, hogy (jogilag) meghurcoljanak minket?

– Alapvető jogaink akkor sérülnek, ha már nem használjuk őket. A szólásszabadság hozzájárul a vitához, a más vélemény elfogadásához és a tárgyalásos döntéshozatalhoz, mely a demokrácia alapja. Fontos, hogy nincs egyetemesen elfogadott fogalom a gyűlöletbeszédre. Ha a gyűlöletbeszéd része lenne a jogi szabályozásnak, veszélyt jelentene vallásszabadságunkra és a szólásszabadságra nézve. Szükségünk van arra, hogy ne értsünk egyet és a bántó megszólalásokat feldolgozzuk. Megannyi kérdés olyan vitatható és ellentmondásos, hogy lehetőségnek kell lennie arra, hogy megvitassuk azokat. Máskülönben az egyetlen út egyfajta totalitárius rendszer, melyben csak egy helyes nézet létezik.
Mindenkit arra biztatok, hogy használja a szólásszabadság lehetőségét és szóljon meggyőződése szerint!

A demokrácia velejárója a kiterjedt politikai rendszer, melyben minden csoport részt vehet és minden hang meghallgatásra talál. Függetlenül attól, hogy ez az ügy miként ér véget, élni akarok a jogaimmal. Mindenkinek jogában állna kifejezni a nézeteit fontos kérdésekről annak félelme nélkül, hogy cenzúrázzák vagy kriminalizálják. Ez különösen fontos nekünk, keresztényeknek, akiknek hirdetniük kell az evangéliumot. 

 


Névjegy

Päivi Räsänen 1959 decemberében született Sonkajärvi városában. 1995 óta a finn parlament tagja, a kereszténydemokrata frakcióban politizál. 2004 és 2015 között a Finn Kereszténydemokraták elnöke. 2011 júniusa és 2015 májusa között az ország belügyminisztere. Férje lelkész, 5 felnőtt gyermekük és 6 unokájuk van. A városi közgyűlés, továbbá az egyház gyűlés tagja.



 Forrás:

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás