Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2023-10-01 ~ ~ ~ ~ Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ˝Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!˝ ~ ~ Az így válaszolt: ˝Nem akarok˝, de később meggondolta magát és kiment. ~ ~ Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ˝Igenis, Uram!˝ De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? ~ ~ Azt felelték: ˝Az első.˝ ~ ~ Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. /Mt 21,28-32/ ~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 56
- tegnap: 103
2022.12.19. 21:00 JóB
Hozzászólások: 0

Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után

Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után

Véget ért a katari futball világbajnokság.

Ez a vb. sok mindenben eltért az eddigiektől.

Szokatlan volt a rendezés időpontja, kissé szokatlan a helyszín, és új - eddig nem tapasztalt - jelenségek egész sora borzolta a kedélyeket.

 

 

A szivárványos propaganda már nemcsak a napi politika része, hanem becsempészték a legrangosabb világméretű sportrendezvényre is. A német válogatott veterán kapusa, Manuel Neuer nemcsak a tisztes helytállásra buzdította a nationelf tagjait, hanem a német politikai elit multi-kultis, genderpártoló „demokratáinak” is maximálisan meg akart felelni. A németek száját nemcsak saját maguk, de a csoportmérkőzések során a japánok is alaposan befogták. Szegény Neuerre a dicstelen vb. szereplés után is rájárt a rúd. Sielés közben lábát törte, így egy jó ideig nem szerepelhet.

 

A térdeplős angolok is idő előtt kényszerültek hazautazni. Harry Kane, a szivárványszalagos fővezér pályafutása talán leggyatrább tizenegyesét rúgta a franciák ellen. A szebb napokat megélt angolok is csomagolni kényszerültek a negyeddöntő során.

 

A világbajnokság meglepetéscsapata egyértelműen Marokkó volt. A negyeddöntőben azzal a portugál válogatottal találkoztak, akik 6:1 arányban győzték le Svájc csapatát. A Cristiano Ronaldót soraiban tudó portugálok egyértelműen esélyesebbek voltak, de… A portugál szövetségi kapitány a kispadra száműzte a világklasszis csatárt. A Cr. Ronaldo ellen folyó „boszorkányüldözés” még a Manchester Unitednél kezdődött. A mainstream-média - nyilván felsőbb utasításra - hadjáratot indított Ronaldo ellen. Hogy miért? Nem tudni. A portugálok vereséget szenvedtek Marokkótól, így számunkra is véget ért a vb.

A marokkói csoda - bármennyire is hergelte a csapatot az edző és a nagyszámban jelen lévő marokkói szurkolótábor - a franciák ellen nem folytatódott.  A marokkóiak a katari bírót tették felelőssé a kudarcért. Pedig a bíró a vb. egyik legjobb játékvezetőjének bizonyult. Nem méricskélték a videó rendszerrel, hogy az adott játékos 1 mm-rel előrébb volt-e, mint az ellenfele. Úgy vezette a mérkőzést, hogy a főszereplő nem a bíró és a videóbírók voltak, hanem a futballozó játékosok.

Sajnos a megszokott randalírozás nem maradt el Nyugat-Európa nagyvárosaiban. A marokkói és a hozzájuk társult egyéb bevándorlók ismét gyújtogattak, törtek-zúztak. Ha nyert a csapat, akkor azért, ha vesztett, akkor meg azért.

 

Talán Macron francia elnöknek is inkább otthon kellett volna maradni, hogy felügyeljen a francia nagyvárosok lakosainak biztonságára, a történelmi értékekre, a törvényes rendre. Nem ezt tette. Előre ivott a medve bőrére. A franciák kikaptak a döntőben Argentínától. Macron elnök szánalmas bohóckodásba kezdett, jelenléte a francia válogatott részére, és a döntő nézői részére is inkább volt irritáló, mint megnyugtató.

 

Erről jut eszembe, hogy a nagyhatalmú, mindig jólfésült Gianni Infantino FIFA elnök mellett pózoló Macront irigyelhette meg a másik tehetséges színész-elnök, az ukrán Volodimir Zelenszkij is. Bejelentkezett ugyanis a FIFA-nál hogy a vb. döntő előtt beszédet szeretne tartani. Ez már a FIFA mindenre nyitott vezérkarának is sok (sokk) volt.

 

A globális politikai trendek tehát meghatározó módon jelen voltak ezen a katari vb.-n (hála Istennek az igazi futball is). Meg talán megmutatkozott a mindenféle érdekeken, hatalmi törekvéseken, ideológiákon, földi hívságokon túlmutató transzcendens valóság is. Sok világhírű futballista vetett keresztet a pályára lépéskor, és mutatott fel az égre hálát adva Istennek, amikor gólt rúgott. Lionel Messi, a vb. argentin hőse a franciák ellen szerzett gólját követően kétszer is keresztet vetett, és mindkét kezével az égre mutatott (ezt az összefoglalókból a szerkesztők diszkréten kihagyták).

A keresztény Argentína fiai nemcsak a maguk tehetségében bíztak, hanem Isten segítségében is.

 

Si Deus vobiscum, quis contra nos? (Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?)

 

Mert az Isten mindenhol ott van. Segít a benne bízóknak. Azért jött el karácsonykor - emberként megtestesülve - hogy utat mutasson a tévelygőknek, reményt adjon a csüggedőknek, gyógyulást hozzon a betegeknek, erőt adjon a megfáradtaknak.

 

Mert Isten gyermekei vagyunk mindnyájan. Arra kaptunk meghívást, hogy az örök élet menyegzős asztalánál foglaljunk helyet. A megpróbáltatásokkal teli földi zarándokutunk egyszer véget ér. A végcél pedig az örök boldogság a mennyek országában.

 

A.D.2022.12.19.©JóB

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás