Tiszta Forrás
2023. június 08.   
Névnap: Medárd, Helga

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 27 ~ ~ ~ ~ Hozzád kiáltok, Uram, Istenem, ne fordulj el szótlanul tőlem! Ne legyek olyan, ha néma maradsz hozzám, mint aki a sírverembe száll. ~ ~ Hallgasd meg, Uram, könyörgésem szavát, amikor imádkozom hozzád, amikor fölemelem kezemet szent templomod felé. Ne sodorj el engem a bűnösökkel és a gonosztevőkkel, akik békésen szólnak felebarátjukhoz, holott szívükben gonoszság lakik. Fizess meg nekik cselekedeteik szerint, és szándékaik gonoszsága szerint; Kezük művei szerint jutalmazd meg őket, add meg nekik, amit érdemelnek! Mivel nem gondolnak az Úr tetteivel, és kezének műveivel, lerombolja és nem építi fel őket. ~ ~ Áldott legyen az Úr, mert meghallgatta könyörgésem szavát! Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél s ő megsegít engem; Ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki. Az Úr az ő népének erőssége, s fölkentjének megmentő védelmezője. ~ ~ Uram, mentsd meg népedet, áldd meg örökségedet, kormányozd és tedd naggyá őket mindörökké! ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
15 látogató

Látogatások

- ma: 67
- tegnap: 166
2023.02.09. 04:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Napi imádság - Egészen a Tiéd

Napi imádság - Egészen a Tiéd

 



 

 

 

 

EGÉSZEN A TIÉD                                                                     

 

Ó, kegyelmek Úrnője,

fordítsd szemedet e népre,

mely századok óta hűséges hozzád és a te fiadhoz!

Tekints e nemzetre,

mely reményét mindig a te anyai szeretetedbe vetette.

Tekints reánk irgalmas szemeddel,

és nyerd el számunkra, gyermekeidnek azt,

amire a leginkább szükségük van.

 

Nyisd meg a gazdagok szívét

a szegények és szenvedők szükségletei iránt.

Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak.

Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak.

Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet.

A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe.

Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre,

hogy meg ne botránkoztassák őket.

A szerzetes közösségeket éltesd

a hit, a remény és a szeretet kegyelmével.

Segítsd a papokat, hogy Fiad nyomában járjanak,

és ajánlják föl életüket mindennap a bárányokért.

Esdd ki a püspököknek a Szentlélek világosságát,

hogy itt a Földön az Egyházat egyetlen

és egyenes úton vezessék Fiad országa felé.
 

 

(II. János Pál)

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás