Tiszta Forrás
2020. szeptember 30.   
Névnap: Jeromos

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI OLVASMÁNY: 2020-09-30 ~ ~ ~ ~ Felelt Jób, és így szólt: ˝Bizony tudom, hogy úgy van, és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben; ha vele pörbe szállni kíván, ezer közül egyre sem tud neki megfelelni. Bölcs szívű ő és hatalmas erejű; ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül? ~ ~ Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik, felforgatja őket haragjában; kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai; meghagyja a napnak és fel nem kel, és pecsét alá helyezi a csillagokat; egyedül feszítette ki az égboltot és taposott a tenger hullámain; ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát. Nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni, csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni. ~ ~ Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre. Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki: ˝Ezt miért teszed?˝ ~ ~ Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki, és szavakat találhatnék vele szemben? ~ ~ Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni, hanem inkább kérlelnem kellene bírámat. Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna, nem hinném, hogy hallgatna szavamra. /Jób 9,1-12.14-16/ ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
17 látogató

Látogatások

- ma: 88
- tegnap: 222
2019.06.17. 00:00 __
Hozzászólások: 0

2019.06.17. hétfő

2019.06.17. hétfő

 

 

Mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája

 


 

 

 

 

2Kor 6,1-10

Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: ,,A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged’’ [Iz 49,8]. Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja! Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben, kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben; mint csábítók és mégis igazmondók; mint ismeretlenek és mégis ismertek; mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, és mégis sokakat gazdagítók; mint akiknek semmijük sincsen, és mindenük megvan.

Zs 97

Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás