Tiszta Forrás
2019. augusztus 21.   
Névnap: Sámuel, Hajna

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2019-08-21 ~ ~ ~ ~ A bírák korában történt. Szichem városának lakói összegyűltek a nevezetes szichemi tölgyfánál, és királlyá tették Abimeleket, aki Joatám kivételével minden testvérét megölette. ~ ~ Amikor ezt hírül vitték Joatámnak, ez felment Garizim hegyére, és onnan harsány hangon ezt kiáltotta a szichemieknek: ~ ~ ˝Hallgassátok meg tanító példázatomat, hogy Isten is meghallgassa a ti szavatokat! ~ ~ Elmentek egyszer a fák, hogy királyt válasszanak maguknak. ~ ~ Először is az olajfának szóltak: » Te légy a királyunk!« Az olajfa ezt felelte: » Csak nem hagyom el bőven csorduló olajomat, melyért istenek és emberek tisztelnek, pusztán azért, hogy királyként tetszelegjek a fák között!« ~ ~ Azután a fügefához fordultak: »Jöjj, és te légy a király közöttünk! « Az meg így utasította vissza: » Csak nem hagyom el édes termésemet és pompás gyümölcsömet azért, hogy a többi fa fölött uralkodjam! « ~ ~ A fák erre a szőlőtőkét kérték fel királyuknak. Ámde az meg ekként válaszolt: » Csak nem hagyom el boromat, amely Istent és embereket megvidámít, hogy fáknak parancsoljak! « ~ ~ Végül a fák fölkeresték a galagonyát: » Gyere, te légy a királyunk! « Az így felelt: » Ha valóban királlyá akartok tenni, gyertek ide, árnyékomba, és békén pihenjetek. De ha nem igazán akarjátok, tűz jön majd ki a galagonyából, és megemészti még a Libanon cédrusait is. «˝ (Bír 9,6-15) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
22 látogató

Látogatások

- ma: 406
- tegnap: 1395
2016.01.03. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2016.01.03. vasárnap: KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP

2016.01.03. vasárnap: KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP

 

 

Az Úr dicsősége ragyogott rád

 


 

 

 

Olvasmány

igehely:Sir 24,1-2.8-12

Magasztalja önmagát a bölcsesség; tiszteletben áll Istennél, s dicsekszik népe körében. Kinyitja száját a Magasságbeli közösségében, és dicséri magát a közösség előtt. Bejártam az ég kerekségét egymagam, behatoltam a tenger mélységébe; végigmentem a tenger hullámain, és megálltam a földön mindenhol. Minden nép és valamennyi nemzet fölött uralmat gyakoroltam, erőmmel jártam minden között, ami magas, és ami alacsony, nyugalmat kerestem mindezek között, hogy az Úr örökrészében tartózkodjam. Akkor meghagyta nekem a mindenség Teremtője, aki teremtett engem, s nyugalmat adott sátramnak.

Zsoltár

igehely:Zs 147

Dicsérd az Urat, Jeruzsálem, Dicsérd Sion, Istenedet, Mert ő erőssé teszi kapuid zárait, megáldja benned fiaidat. Békességet ad határaidnak, és a búza javával lakat jól téged. Elküldi szavát a földre, igéi gyorsan futnak. Olyan havat ad, mint a gyapjú, és mint a hamut, szórja a zúzmarát. Mint a morzsát, úgy hullatja jegét, ki tudja hidegét elviselni? De ha elküldi igéjét, felolvasztja azokat, a szele fúj, és folynak a vizek. Kihirdeti igéjét Jákobnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek. Nem tett így egyetlen nemzettel sem, nem ismertette meg őket rendeleteivel. ALLELUJA!

Szentlecke

igehely:Ef 1,3-6.15-18

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás