Tiszta Forrás
2018. december 11.   
Névnap: Árpád, Árpádina

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 95 ~ ~ ~ ~ Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden földek! ~ ~ Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! ~ ~ Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek! ~ ~ Mert nagy az Úr, méltó a dicséretre, minden istennél félelmetesebb. ~ ~ Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott. ~ ~ Színe előtt fenség van és szépség, szentélyében ékesség és hatalom. ~ ~ Ünnepeljétek az Urat, népek családjai, ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát. ~ ~ Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget, hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. ~ ~ Boruljatok le szent pompával az Úr előtt, rettegjen előtte az egész föld! ~ ~ Hirdessétek a nemzetek közt: ˝Király az Úr!˝ ~ ~ Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék, s igazságosan ítéli a népeket. ~ ~ Örvendjenek az egek, ujjongjon a föld, zúgjon a tenger, s ami betölti azt; Vigadjanak a mezők és minden, ami rajtuk van! ~ ~ Ujjongjon akkor az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, eljön, hogy megítélje a földet. ~ ~ Igazságban ítéli meg a föld kerekségét, s a népeket hűsége szerint. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 389
- tegnap: 881
2018.03.10. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2018.03.10. szombat

2018.03.10. szombat

 

 

 

 

 

Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!

 


 

 

 

 

 

 

Oz 6,1-6

Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek: ,,Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket, megvert, de gondjába is vesz minket. Két nap múlva ismét életre kelt minket; harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat! Biztosan eljön az Úr, mint a hajnal, eljön hozzánk, mint az őszi eső, és mint a tavaszi eső a földre.'' Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Jámborságtok olyan, mint a reggeli felhő, és mint a reggel tovatűnő harmat. Ezért vertem őket a próféták által, megöltem őket szám igéjével. Ítéletem elérkezik, mint a világosság. Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.

Zs 50

A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás