Tiszta Forrás
2019. július 16.   
Névnap: Valter, Irma

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2019-07-16 ~ ~ ~ ~ Abban az időben, amikor a fáraó megparancsolta Izrael fiainak, hogy ha fiúgyermekük születik, vessék a folyóba, elment egy Lévi törzséből való férfiú, és feleséget vett a saját törzséből. Az asszony fogant, és fiúgyermeket hozott a világra. Mivel látta, hogy szép, három hónapig rejtegette. Amikor aztán már tovább nem titkolhatta, vett egy gyékénykosárkát, bekente aszfalttal és szurokkal, beletette a gyermeket, és kitette a folyó partjára a sás közé. Távolabbra odaállt a gyermek nővére, hogy megfigyelje, mi fog történni. ~ ~ Akkor lejött a fáraó leánya, hogy fürödjék a folyóban. Szolgálóleányai ezalatt a folyó partján sétáltak. Amikor megpillantotta a sás között a kosárkát, odaküldte az egyik szolgálóját, és kihozatta. Kinyitotta, és amikor meglátta, hogy egy síró gyermek van benne, megsajnálta, és azt mondta: ˝Ez a héberek gyermekei közül való.˝ ~ ~ Ekkor a gyermek nővére megszólította a fáraó leányát: ˝Akarod-e, hogy elmenjek, és hívjak egy héber asszonyt, aki táplálni tudja a gyermeket?˝ Azt felelte neki a fáraó leánya: ˝Menj!˝ A kislány elment, és elhívta a gyermek anyját. A fáraó leánya így szólt hozzá: ˝Vidd magaddal ezt a gyermeket, neveld fel nekem! Megjutalmazlak érte.˝ Az asszony fogta a gyermeket, és szoptatta. Amikor aztán a gyermek felnőtt, elvezette a fáraó leányához. Az fiává fogadta, és Mózesnek nevezte el azzal a magyarázattal: ˝Mivel a folyóból húztam ki.˝ ~ ~ Azokban a napokban, amikor Mózes már felnőtt lett, kiment testvéreihez, és látta sanyargatásukat. Észrevette, hogy az egyik egyiptomi egy héber férfiút ütlegel az ő testvérei közül. Körültekintett erre is, arra is; és amikor látta, hogy nincs ott senki, leütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. ~ ~ Másnap ismét kiment, és látta, hogy két héber ember civakodik. Megkérdezte azt, amelyik igazságtalanul cselekedett: ˝Miért ütöd felebarátodat?˝ Ő azt felelte: ˝Ki tett téged felügyelővé vagy bíróvá fölénk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit?˝ Megijedt erre Mózes, mert azt gondolta: ˝Mégis kiderült a dolog.˝ ~ ~ A fáraó is értesült az esetről, és halálra kerestette Mózest. Mózes azonban elmenekült a fáraó színe elől, és Mádián földjén telepedett le. (Kiv 2,1-15a) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
15 látogató

Látogatások

- ma: 441
- tegnap: 983
2018.12.13. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2018.12.13. csütörtök - SZENT LÚCIA

2018.12.13. csütörtök - SZENT LÚCIA

 

 

 

 

 

Én megsegítelek - így szól az Úr, a te megváltód

 

 

 

 

 

 

Iz 41,13-20

Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki megragadom jobbodat, és így szólok hozzád: ,,Ne félj, én megsegítelek! Ne félj, te férgecske, Jákob, te kis bogár, Izrael! Én megsegítelek'', -- mondja az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje. -- Íme, cséplőszánná teszlek téged, új és éles fogú cséplőhengerré. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. Feldobod őket, és a szél elviszi, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongsz majd az Úrban, és Izrael Szentjében dicsekszel. A szegények és a szűkölködők vizet keresnek, de nincs, nyelvük a szomjúságtól kiszárad. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és a völgyek közepén forrásokat; a sivatagot bővizű tóvá teszem, és a kiaszott földet vizek forrásává. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, szilfát és ciprust egymás mellé, hogy lássák és megtudják, megfontolják és mindjárt megértsék: az Úr keze művelte ezt, és Izrael Szentje teremtette.

Zs 144,1-13

Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás