Tiszta Forrás
2020. október 24.   
Névnap: Salamon, Antal

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2020-10-24 ~ ~ ~ ~ Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. ~ ~ Ő ezt felelte nekik: ˝Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? ~ ~ Mondom nektek: Nem! ~ ~ De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. ~ ~ Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? ~ ~ Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? ~ ~ Mondom nektek: Nem! ~ ~ De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.˝ ~ ~ Aztán ezt a példabeszédet mondta: ˝Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. ~ ~ Ezért így szólt az intézőjéhez: ˝ Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?˝ ~ ~ De az így felelt neki: ˝Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.˝˝ /Lk 13,1-9/

Jelen van

0 felhasználó
17 látogató

Látogatások

- ma: 53
- tegnap: 212
2020.04.08. 00:00 __
Hozzászólások: 0

2020.04.08. szerda: NAGYSZERDA

2020.04.08. szerda: NAGYSZERDA

 

 

Az Úr megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban

 


 

 

 

Iz 50,4-9a

Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.

Zs 68,8-34

Mert érted viselem gyalázatomat, érted borítja arcomat szégyen. Érted lettem testvéreim előtt idegenné, anyám fiai előtt jövevénnyé. Mert emészt a buzgóság házadért, gyalázóid szidalma engem ér. Ha böjtölve siratom lelkemet, az is gyalázatomra válik. Ha szőrzsákot öltök, gúnyolódnak rajtam. Ellenem beszélnek, akik a kapuban ülnek, s akik boroznak, rólam énekelnek. Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint. Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből. Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem. Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben. Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem! Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől. Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat.Előtted van mind, aki szorongat engem; A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem. Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem. Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak. Asztaluk legyen előttük tőrré, visszafizetéssé, kelepcévé! Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, ágyékukat tedd örökre erőtlenné! Öntsd ki rájuk haragodat, haragod heve érje utol őket! Lakóhelyük legyen pusztasággá, hajlékaikban senki se lakozzék! Mert üldözik, akit te sújtottál, s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél. Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak, s ne jussanak igazságodra! Töröld ki őket az élők könyvéből, s ne írd őket az igazak közé! Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged. Énekszóval áldom Isten nevét és hálával magasztalom. Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú, amelynek éppen ered a szarva és patája. Látják majd a szegények és örvendeznek; Keressétek Istent és élni fog szívetek. Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg foglyait.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás