Tiszta Forrás
2020. január 22.   
Névnap: Vince, Artúr

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2020-01-22 ~ ~ ~ ~ Amikor aztán eléje vitték, Dávid így szólt hozzá: ˝Senkinek se csüggedjen el a szíve e miatt; én, a te szolgád, elmegyek és megvívok a filiszteussal.˝ ~ ~ Azt mondta erre Saul Dávidnak: ˝Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve.˝ ~ ~ Majd azt mondta Dávid: ˝Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.˝ ~ ~ Azt mondta erre Saul Dávidnak: ˝Eredj, s az Úr legyen veled!˝ ~ ~ S vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé. ~ ~ Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. ~ ~ Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. ~ ~ Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: ˝Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?˝ ~ ~ Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: ˝Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!˝ ~ ~ Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: ˝Te karddal, dárdával , s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!˝ ~ ~ Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. ~ ~ Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. ~ ~ Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében, odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét. ~ ~ Amikor a filiszteusok látták, hogy hősük meghalt, megfutamodtak. /1Sám 17,32-33.37.40-51/

Jelen van

0 felhasználó
26 látogató

Látogatások

- ma: 60
- tegnap: 117
2019.09.20. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2019.09.20. péntek

2019.09.20. péntek

 

 

 

 

 

 

 

Isten embere, törekedj igaz lelkületre, hitre, szeretetre

 


 

 

 

 

 

 

 

1Tim 6,2c-12

Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbé komolyan, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet és a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen előnyös, ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Zs 48

A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Halljátok meg ezt, nemzetek, mindnyájan, vegyétek fületekbe, földkerekség lakói, mindannyian: mind alacsonysorsúak és nemesek, gazdagok, szegények egyaránt! Bölcsességet mond a szám, okosságot a szívem elmélkedése. Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval tárom föl rejtélyemet. Miért félnék a balszerencse napján, ha körülvesz a gáncsoskodók gonoszsága? Ők saját erejükben bíznak, vagyonuk nagyságával kérkednek. Pedig az ember nem válthatja meg magát, senki sem adhat Istennek váltságdíjat magáért. Igen drága lelkének váltsága: soha meg nem fizetheti, hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre. Hisz láthatja, meghalnak a bölcsek; Ugyanúgy elvesznek, mint a balgák és az esztelenek, és másokra hagyják gazdagságukat. Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre; Hajlékuk nemzedékről nemzedékre, noha nevet szereztek maguknak földjükön. Az ember, övezze bár tisztelet, nem marad meg; Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik, bizony hasonló hozzá. Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak, és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek. Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba, a halál legelteti őket. Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül, az alvilág lesz lakásuk. De az én lelkemet Isten megváltja, az alvilág hatalmából kiragad engem. Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megnövekszik háza dicsősége, mert ha meghal, semmit sem visz magával, és dicsősége nem száll le utána. Mondja bár áldottnak magát életében: ,,Dicsérni fognak téged, amiért magadnak tetted a jót’’, mégis csak elmegy atyái nemzetségéhez, amely soha többé nem látja a világosságot. Az ember, övezze bár tisztelet, okosságot nem tanúsít; olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik -- bizony hasonló hozzá.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás