Tiszta Forrás
2021. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 101 ~ ~ ~ ~ A szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte. ~ ~ Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd. ~ ~ Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; ~ ~ Hajtsd hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg. ~ ~ Mert füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács. ~ ~ A szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem. ~ ~ Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad. ~ ~ A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a bagoly a romok között. ~ ~ Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb a háztetőn. ~ ~ Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek ellenem. ~ ~ Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem. ~ ~ Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna száradok. ~ ~ De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre. ~ ~ Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje! ~ ~ Hisz szolgáid szeretik köveit, és romjait fájdalommal látják. ~ ~ De félik majd nevedet a nemzetek, Uram, s a föld minden királya fölségedet. ~ ~ Mert felépíti az Úr Siont, és megnyilvánul dicsőségében. ~ ~ Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket. ~ ~ Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt. ~ ~ Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak. ~ ~ Hogy hirdessék Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak. ~ ~ Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. ~ ~ Így szóltam: ˝Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak. ~ ~ Kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek. ~ ~ Azok elmúlnak, de te megmaradsz; ~ ~ Mint a ruha, mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak. ~ ~ Te azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el. ~ ~ Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.˝ ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
8 látogató

Látogatások

- ma: 57
- tegnap: 167
2020.02.16. 00:00 __
Hozzászólások: 0

2020.02.16. vasárnap: ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP

2020.02.16. vasárnap: ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP

 

 

 

 

 

Isten senkinek sem adott parancsot a rosszra.


 

 

 

 

 

 

 

Sir 15,15-20

Isten adta még ezenfelül parancsait és törvényeit. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged, ha állandóan gyakorlod a hűséget, amely előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz van az ember előtt, s azt kapja, ami kedvére van. Mert nagy az Isten bölcsessége, erős a hatalma, és lát mindent szüntelen. Az Úr szemei vannak azokon, akik félik őt, és számon tartja az ember minden cselekedetét.

Zs 118,1-34

ALLELUJA! Boldogok, akiknek útja szeplőtelen, akik az Úr törvénye szerint járnak! Boldogok, akik kutatják parancsolatait, s teljes szívvel keresik őt! Nem követnek el gonoszságot, hanem az ő útjain járnak. Te azt parancsoltad, hogy rendeleteidet gondosan meg kell tartani. Bár arra irányulnának útjaim, hogy megtartsam törvényedet! Akkor nem szégyenülök meg, ha ügyelek minden parancsodra. Tiszta szívből hálát adok neked, hogy megismertem igazságos végzéseidet. Megtartom rendeléseidet, ne hagyj el engem sohasem! Hogy őrzi meg tisztán útját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igéidet. Teljes szívemből kereslek téged, ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek. Szívembe rejtem igéidet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, Uram! taníts meg engem rendeleteidre! Ajkammal hirdetem szád minden végzését. Parancsolataid útjában gyönyörködöm, jobban, mint minden gazdagságban. Rendeleteiddel foglalkozom, utaidon elmélkedem. Törvényeidben gyönyörködöm, igéidről meg nem feledkezem. Tégy jót szolgáddal, adj nekem életet, hogy megtartsam igéidet. Nyisd meg szemem, hadd szemléljem a csodákat törvényedben. Idegen vagyok én e földön, ne rejtsd el parancsaidat előlem. Lelkem epedve óhajtja ítéleteidet minden időben. Te megdorgálod a kevélyeket, átkozottak, akik parancsaidtól eltérnek! Vedd el rólam a szégyent és a gyalázatot, hiszen parancsolataidat kerestem. Ha fejedelmek összeülnek és tanakodnak ellenem, szolgád törvényeiden gondolkodik. Valóban parancsolataidról elmélkedem, és rendeleteid adnak tanácsot nekem. Földhöz ragadt az én lelkem, kelts életre engem ígéreted szerint! Feltárom előtted útjaimat, ó hallgass meg, taníts meg törvényeidre engem! Oktass rendeleteid útjára, hogy gondolkodjam csodáidon! Lelkem elbágyad a gondtól, erősíts meg igéiddel engem. Tartsd távol tőlem a gonoszság útját, és törvényed szerint irgalmazz nekem! Az igazság útját választottam, ítéleteidről meg nem feledkezem. Parancsolataidhoz ragaszkodom, Uram, ne hagyj szégyent érnem! Törvényeid útján futok, mert te bátorítod szívemet. Oktass engem, Uram, törvényeid útjára, hogy mindenkor csak azt kutassam! Adj értelmet, hogy törvényedet vizsgáljam, és teljes szívemből megtartsam!

1Kor 2,6-10

Bölcsességet pedig a tökéletesek közt hirdetünk, de nem ennek a világnak bölcsességét, sem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét; hanem Istennek titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem ismerte fel ennek a világnak a fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Hanem amint írva van: ,,Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt’’ [Iz 64,3]. Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás