Tiszta Forrás
2018. december 11.   
Névnap: Árpád, Árpádina

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2018-12-11 ~ ~ ~ ~ Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! -- mondja a ti Istenetek. ~ ~ Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! ~ ~ Egy hang kiált: ˝Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! ~ ~Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.˝ ~ ~ Egy hang szól: ˝Kiálts!˝ És mondtam: ˝Mit kiáltsak?˝ ~ ~ Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete ráfúj. Valóban csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava megmarad örökre. ~ ~ Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! ~ ~ Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ˝Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.˝ /Iz 40,1-11/ ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
28 látogató

Látogatások

- ma: 318
- tegnap: 881
2017.02.21. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2017.02.21. kedd

2017.02.21. kedd

 

 

 

 

Fiam, készítsd fel lelkedet a megpróbáltatásra

 


 

 

 

 

Sir 2,1-11

Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásra! Alázd meg szívedet és légy állhatatos, hajtsd füledet a bölcs igék befogadására; ne légy elhamarkodott a kísértés napján! Viseld el, ha Isten késni látszik; ragaszkodj Istenhez és tűrj, hogy végül is gyarapodjon életed! Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva, tűrd el, szenvedve bár, és viseld békével megaláztatásodat, mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára, a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében. Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli; remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz, maradj félelmében, és öregedjél meg benne! Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát; el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek! Akik félitek az Urat, higgyetek benne, akkor nem marad el jutalmatok; akik félitek az Urat, bízzatok benne, akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma; akik félitek az Urat, szeressétek őt, akkor szívetek felderül! Nézzétek, fiaim, az előbbi nemzedékeket, és véssétek eszetekbe: senki sem vallott szégyent, aki bízott az Úrban!

Zs 36

Dávidtól. Ne irigykedj az elvetemültekre,ne féltékenykedj a gonosztevőkre; Mert mint a fű, csakhamar elszáradnak, s elfonnyadnak mint a zöldellő növény. Bízzál az Úrban s a jót cselekedd, akkor a földön fogsz lakni és betelsz hűséggel. Az Úrban leld gyönyörűséged, s ő megadja neked szíved kéréseit. Tárd fel az Úr előtt utadat, bízzál benne, ő majd eligazít. Mint a világosságot, felragyogtatja igazságod, és mint a delet, jogodat. Csendesülj el az Úrban és várd őt. Ne irigykedj arra, akinek szerencsés az útja, se arra az emberre, akinek cselekvése álnok. Állj el a haragtól és hagyd a bosszúságot; Ne irigykedj, hogy bűnbe ne essél, mert kiirtás vár a gonosztevőkre, s az Úrban bízók öröklik a földet. Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz, a helyét sem találod, ha keresed. A szelídek pedig öröklik a földet, és élvezik a béke teljességét. Les a bűnös az igazra, fogát vicsorítja rá. Ám az Úr kineveti őt, mert előre látja, hogy eljön az ő napja. A bűnösök kardot rántanak, megfeszítik íjukat, hogy elejtsék a szegényt és a szűkölködőt, hogy megöljék az igaz úton járót. De saját szívükbe hatol a kardjuk, s összetörik íjuk. Többet ér a kevés az igaznak, mint sok bűnösnek a gazdagsága; Mert összetörik a bűnösök karja, de az Úr erőt ad az igaznak. Ismeri az Úr az ártatlanok napjait, s örökségük örökre megmarad. Rossz időkben sem vallanak szégyent, s az éhség napjaiban is jóllaknak. A bűnösök azonban elvesznek, s az Úr ellenségei eltűnnek, mint a mezők ékessége, eltűnnek, miként a füst. Kölcsönre szorul majd a bűnös és megfizetni nem tudja, de az igaz megkönyörül majd és adakozik. Mert az ő áldottai öröklik a földet, az átkozottak pedig elvesznek. Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit, és útjában kedvét leli. Ha el is esik, sem üti meg magát, mert az Úr alátartja kezét. Ifjú voltam, meg is öregedtem, de sohasem láttam az igazat elhagyottan, sem gyermekét kenyeret koldulni. Könyörül és adakozik szüntelen, és áldott lesz gyermeke. Kerüld a rosszat, jót cselekedj, hogy megmaradhass örökkön-örökké! Mert az Úr szereti az igazságot, s szentjeit el nem hagyja. Örökre megbűnhődnek a gonoszok, és kipusztul az istentelenek magva; Az igazak pedig öröklik a földet, s örökkön-örökké rajta laknak. Bölcsességet beszél az igaznak szája, és igazságot szól nyelve. Szívében van Istenének törvénye, s nem ingadozik lépése. Leselkedik a bűnös az igazra, és halálra keresi; De az Úr nem adja kezére, s nem ítéli el, ha ítéletet mond felette. Várd az Urat és őrizd meg útjait, ő majd felmagasztal és öröklöd a földet; Látni fogod a bűnösök vesztét. Láttam az istentelent amint mindenek fölé emelkedik, zöldellő cédrusként magasodik; De íme, már nem volt ott, amikor visszatértem, kerestem és nem találtam. Ügyelj az ártatlanságra és figyelj az igazságra: mert a békés embernek van jövője, De egy szálig elvesznek a gonoszok, a bűnösök jövője pusztulás. Megsegíti az Úr az igazakat, oltalmazójuk a szorongatás idején. Megsegíti őket az Úr és megszabadítja, megmenti a bűnösöktől és megsegíti őket, mert őbenne reméltek.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás