Tiszta Forrás
2019. augusztus 23.   
Névnap: Bence, Róza

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2019-08-23 ~ ~ ~ ~ A bírák korában éhínség támadt a választott nép földjén. Ekkor a júdeai Betlehemből elindult egy ember, hogy a pogány moábiták országában telepedjék le feleségével és két fiával együtt. (Mindnyájan efrataiak voltak, a júdeai Betlehemből valók.) ~ ~ Történt, hogy a moábiták földjén a férfi meghalt. Így felesége, Noémi, magára maradt két fiával. Ezek moábita nőket vettek feleségül. Egyiknek a feleségét Orfának, a másikét Rutnak hívták. ~ ~ Tízéves ott-tartózkodásuk idején meghalt a két fia is. Így azután Noémi most már nemcsak férjétől, hanem két fiától is megfosztva magára maradt. Két menyével együtt fölkerekedett, és elindult, hogy a pogány moábiták földjéről visszatérjen hazájába. Hallotta ugyanis, hogy az Úr megkönyörült népén, és nincs már éhínség otthon. ~ ~ Útközben Orfa elbúcsúzott anyósától, és visszatért a moábitákhoz. Rut azonban hűségesen kitartott anyósa mellett. Noémi így biztatta: ˝Látod, sógornőd visszatért népéhez és vallásához. Menj te is vele!˝ ~ ~ Rut azonban így felelt: ˝Hogy elhagyjalak, arra ne is kényszeríts, mert bárhová mégy, én úgyis veled megyek. ~ ~ Ahol te megtelepszel, én is ott lakom: néped az én népem, és Istened az én Istenem lesz.˝ ~ ~ Így jött el Noémi a moábita Ruttal idegen földről Betlehembe, ahol éppen akkor kezdték aratni az árpát. (Rut 1,1.3-6.14b-16.22) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
41 látogató

Látogatások

- ma: 463
- tegnap: 1037
2019.04.04. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2019.04.04. csütörtök

2019.04.04. csütörtök

 

 

 

Múljék el, Uram, izzó haragod, szánd meg népedet!

 


 

 

Kiv 32,7-14

Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: ,,Menj le hamar, mert vétkezett néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek arról az útról, amelyet mutattál nekik: öntött borjút készítettek maguknak, imádták azt, áldozatokat mutattak be neki, és azt mondták: ,,Ezek a te isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről!''Aztán így szólt az Úr Mózeshez: ,,Látom már, hogy keménynyakú nép ez! Hagyj engem, hadd izzék fel haragom ellenük, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!’’ Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: ,,Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? Kérlek, ne mondhassák az egyiptomiak: ,,Álnokul kivitte őket, hogy megölje mindnyájukat a hegyekben, és eltörölje őket a földről.'' Szűnjék meg haragod, és légy kegyelmes néped gonoszságával szemben! Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: ,,Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!'' Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.

Zs 105,19-23

A Hórebnél borjút készítettek, és az öntött képet imádták. Dicsőségüket fölcserélték a füvet evő bika képével. Elfeledték Istent, aki megszabadította őket, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Kám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös tengeren. El is határozta volna, hogy elpusztítja őket, ha választottja, Mózes, nem állt volna résen, hogy elhárítsa haragját, nehogy megsemmisítse őket.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás