Tiszta Forrás
2020. március 29.   
Névnap: Auguszta, Bertold

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2020-03-29 ~~~~ Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: ˝Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!˝ Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: ˝Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.˝ ~~ Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: ˝Menjünk el ismét Judeába!˝ ~~ Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. ~~ Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: ˝Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.˝ Jézus ezt felelte neki: ˝Testvéred fel fog támadni.˝ Erre Márta így szólt: ˝Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.˝ ~~ Jézus folytatta: ˝Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?˝ Márta ezt válaszolta neki: ˝Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!˝ ~~ Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: ˝Hova temettétek?˝ Azok így szóltak: ˝jöjj, Uram, és lásd!˝ Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: ˝Nézzétek, mennyire szerette őt!˝ Némelyek azonban így szóltak: ˝Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?˝ ~~ Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: ˝Vegyétek el a követ!˝ Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: ˝Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.˝ Jézus ezt válaszolta neki: ˝Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!˝ Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: ˝Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!˝ ~~ E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: ˝Lázár, jöjj ki!˝ A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: ˝Oldjátok föl, hogy járni tudjon!˝ ~~ A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. (Jn 11,1-45) ~~~~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
32 látogató

Látogatások

- ma: 78
- tegnap: 210
2018.06.07. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

2018.06.07. csütörtök

2018.06.07. csütörtök

 

 

 

Ha Vele halunk, Vele is fogunk élni

 


 

 

 

2Tim 2,8-15

Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Erre figyelmeztess, kérve-kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.

 

Zs 24

Dávid zsoltára. Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem! Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek. Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, és ösvényeidre taníts meg engem! Vezess és oktass engem igazságodra, mert te vagy az én üdvözítő Istenem, és én tebenned bízom szüntelen! Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről, és irgalmadról, hisz azok öröktől valók! Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza; Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam, hiszen te jó vagy, én Uram! Édes az Úr és igazságos, ezért útbaigazítja a vétkeseket. Végzésével vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket. Az Úr minden útja irgalom és igazság azok iránt, akik szövetségét és törvényeit megtartják. A te saját nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az! Ki az, aki féli az Urat? Annak megmutatja, milyen utat válasszon. Annak boldogságot élvez majd a lelke, és utóda örökli a földet. Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik. Állandóan az Úrra tekint szemem, mert ő húzza ki lábamat a tőrből. Tekints rám és irgalmazz nekem, mert elhagyatott és szegény vagyok. Szívem szorongatásai megsokasodtak, vezess ki ínségemből engem. Nézd megalázottságomat és szenvedésemet, bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim, milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem! Oltalmazz és szabadíts meg engem, ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hiszen benned remélek! Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak, mert beléd vetem bizalmamat. Szabadítsd meg Isten, Izraelt minden szorongatásából!

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás