Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2023-10-01 ~ ~ ~ ~ Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ˝Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!˝ ~ ~ Az így válaszolt: ˝Nem akarok˝, de később meggondolta magát és kiment. ~ ~ Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ˝Igenis, Uram!˝ De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? ~ ~ Azt felelték: ˝Az első.˝ ~ ~ Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. /Mt 21,28-32/ ~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 60
- tegnap: 103
2020.01.11. 00:00 JóB
Hozzászólások: 0

2020.01.11. szombat

2020.01.11. szombat

 

 

 

 

Amit Isten akarata szerint kérünk, az meghallgatást nyer.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

1Jn 5,14-21

Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta. Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van halált nem okozó bűn is. Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti. Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng. S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban legyünk. Ez az igaz Isten és az örök élet. Fiacskáim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.

 

Zs 149

ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken. Megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet:

Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás