2022.02.10. csütörtök

Salamon öregkorára bálványimádásba süllyed; büntetésül a fia elveszíti az ország nagyobbik részét.
1Kir 11,4-13
Amikor Salamon király megöregedett, pogány származású feleségei idegen istenek szolgálatára csábították. Nem ragaszkodott már olyan tántoríthatatlanul az Úrhoz, az ő Istenéhez, mint atyja, Dávid, hanem Astóretet tisztelte, a szidoniak istennőjét, meg Milkómot, az ammoniták bálványát. Ezzel Salamon olyat tett, ami nem tetszett az Úrnak, nem követte olyan állhatatosan az Urat, mint atyja, Dávid.
Ekkoriban épített Salamon szentélyt Kámosnak, a moábiták bálványának a Jeruzsálemmel szemben fekvő hegyen; aztán meg Mólóknak, az ammoniták bálványának. Így tett a kedvére többi pogány származású feleségének is, akik a maguk istenének gyújtottak tömjént, és mutattak be áldozatot.
Az Úr megharagudott Salamonra, mivel szíve elfordult Urától, Izrael Istenétől. Az Úr kétszer is megjelent neki, és megparancsolta, hogy ne kövessen idegen isteneket, de ő mégse tartotta meg, amit az Úr parancsolt neki.
Ezért az Úr kijelentette Salamonnak: ˝Mivel ezt tetted, és nem tartottad meg szövetségemet meg a neked adott parancsaimat, elveszem tőled királyságodat, és egy alattvalódnak adom. Atyádra, Dávidra való tekintettel nem teszem meg ezt a te napjaidban, hanem fiad kezéből veszem majd el. De nem veszem el az egész királyságot; egy törzset meghagyok fiadnak, tekintettel szolgámnak, Dávidnak érdemeire meg Jeruzsálem miatt, melyet lakóhelyül választottam.˝
Zs 105,3-4.35-36.37 és 40
Boldog, aki a törvényt megtartja, * akinek tettei mindenkor igazak.
Emlékezzél meg, Uram, mirólunk, * látogass meg minket üdvösségeddel.
Atyáink a pogányok közé vegyültek, * és cselekedeteiket eltanulták.
Bálványaiknak szolgáltak, * ez lett a vesztük.
Fiaikat, lányaikat áldozatul adták, * a démonoknak.
Ezért az Úr haragra lobbant népe ellen, * és megutálta örökségét.
Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.12.10. 2023.12.10. ☼ ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.09. 2023.12.09. ♡ szombat
- 2023.12.08. 2023.12.08. ♡ péntek
- 2023.12.07. 2023.12.07. ♡ csütörtök
- 2023.12.06. 2023.12.06. ♡ szerda
- 2023.12.05. 2023.12.05. ♡ kedd
- 2023.12.04. 2023.12.04. ♡ hétfő
- 2023.12.03. 2023.12.03. ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.02. 2023.12.02. szombat
- 2023.12.01. 2023.12.01. péntek