Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2023-10-01 ~ ~ ~ ~ Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ˝Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!˝ ~ ~ Az így válaszolt: ˝Nem akarok˝, de később meggondolta magát és kiment. ~ ~ Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ˝Igenis, Uram!˝ De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? ~ ~ Azt felelték: ˝Az első.˝ ~ ~ Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. /Mt 21,28-32/ ~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 58
- tegnap: 103
2022.07.07. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2022.07.07. csütörtök

2022.07.07. csütörtök
 

 

 

 

 

Isten megbocsátó szeretete népe iránt első – öröktől való – szeretetéből fakad.
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oz 11,1-4.8c-9

Ezt mondja az Úr:
Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem. Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. De minél inkább hívtam őket, annál inkább távolodtak tőlem; a Baáloknak áldoztak, és a bálványoknak mutattak be áldozatokat. Én tanítottam megjárni Efraimot, karomon hordoztam, mégsem ismerték el, hogy gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt, lehajoltam hozzá, enni adtam neki.
Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember, a közöttetek élő Szent, aki nem a harag tüzével jön.



  

           

Zs 79,2ac és 3b.15-16

Figyelj ránk, Izrael pásztora, * ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok fölött!

Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket!

Seregek Ura, fordulj hozzánk, † tekints le az égből, * lásd, és látogasd meg ezt a szőlőt!

Védd meg, amit jobbod ültetett, * és az emberfiát, akit magadnak megerősítettél.

Ragyogtasd ránk arcodat, Istenünk, * és mi szabadok leszünk!

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás