2023.07.11. kedd

Tárd ki szívedet az okosság megismerésére.
Péld 2,1-9
Fiam, ha megfogadod szavaimat, és megtartod parancsaimat, ha füledet megnyitod a bölcsesség előtt, és szívedet kitárod az okosság megismerésére, sőt ha hívod is a bölcsességet és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét, és nyered el az Isten ismeretét.
Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik a tudás és az értelem.
Kész üdvöt adni az igazaknak, védőpajzsuk azoknak, akik jámborul élnek. Védelmezi az igazság ösvényét és őrködik azok felett, akik hűek hozzá. Ha szívedbe fogadod a bölcsességet, akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, a helyes utat.
Zs 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11
Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.10.04. 2023.10.04. szerda
- 2023.10.03. 2023.10.03. kedd
- 2023.10.02. 2023.10.02. hétfő
- 2023.10.01. 2023.10.01. VASÁRNAP
- 2023.09.30. 2023.09.30. szombat
- 2023.09.29. 2023.09.29. péntek
- 2023.09.28. 2023.09.28. csütörtök
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő