2022.07.18. hétfő

Isten a szív őszinte hódolatát kívánja, és nem a külsőséges tetteket.
Mik 6,1-4.6-8
Prófétája által szól az Úr: Halljátok hát az Úr szavát: ˝Rajta! Szállj perbe a hegyek előtt, a halmok hallják meg szavadat!˝ Halljátok meg tehát az Úr panaszát, ti, hegyek, és ti, erős alapjai a földnek!
Mert az Úr perbe száll népével, vádbeszédet mond Izrael ellen: ˝Népem! Mit vétettem ellened? Vagy mivel voltam terhedre? Felelj nekem! Talán azzal, hogy kihoztalak Egyiptom földjéről, kiszabadítottalak a szolgaság házából? Vagy azzal, hogy Mózest, Áront és Mirjámot küldtem előtted?˝
(Akkor a nép bűnbánó lélekkel ezt mondta:) ˝Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé? Vajon álljak oda égőáldozatokkal, egyesztendős borjakkal? Kosok ezreiben telik-e az Úrnak kedve vagy áradó olajpatakokban? Feláldozzam-e elsőszülöttemet vétkemért, drága gyermekemet életem bűnéért?˝
(Isten pedig így válaszolt:) ˝Megmondták neked, ó, ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.˝
Zsoltár: 49,5-6.8-9.16bc-17.21 és 23
˝Gyűjtsétek körém szentjeimet, * akik szövetségre léptek velem az áldozatban.˝
Igazságosságát az egek hirdetik, * Isten maga tart ítéletet.
˝Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem?
Hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
Így cselekedtél, és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza; † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.˝
Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.12.10. 2023.12.10. ☼ ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.09. 2023.12.09. ♡ szombat
- 2023.12.08. 2023.12.08. ♡ péntek
- 2023.12.07. 2023.12.07. ♡ csütörtök
- 2023.12.06. 2023.12.06. ♡ szerda
- 2023.12.05. 2023.12.05. ♡ kedd
- 2023.12.04. 2023.12.04. ♡ hétfő
- 2023.12.03. 2023.12.03. ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.02. 2023.12.02. szombat
- 2023.12.01. 2023.12.01. péntek