2023.08.13. VASÁRNAP

A hegyen járulj az Úr színe elé!
Olvasmány:
1Kir 19,9a.11-13a
Illés próféta elérkezett Isten hegyéhez, a Hórebhez. Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. Az Úr azt mondta neki: ˝Menj és a hegyen járulj az Úr színe elé!˝ S íme az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor ezt Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang elé állt.
Zsoltár:
Zsoltár 84,9ab-10.11-12.13-14
Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
Szentlecke:
Róm 9,1-5
Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom. Lelkiismeretem tanúskodik a Szentlélekben, hogy nagy az én szomorúságom és állandó a szívem fájdalma!
Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól testvéreimért, a test szerint népemből valókért, Izrael fiaiért! Hiszen övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten. Ámen.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.10.04. 2023.10.04. szerda
- 2023.10.03. 2023.10.03. kedd
- 2023.10.02. 2023.10.02. hétfő
- 2023.10.01. 2023.10.01. VASÁRNAP
- 2023.09.30. 2023.09.30. szombat
- 2023.09.29. 2023.09.29. péntek
- 2023.09.28. 2023.09.28. csütörtök
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő