2020.08.22. szombat

Az Úr dicsősége fényes felhő alakjában bevonul a jeruzsálemi templomba: Isten együtt lakik népével.
Ez 43,1-7a
Prófétai látomását így írja le Ezekiel: A Lélek a templom keletre néző kapujához vezetett. Láttam, hogy Izrael Istenének dicsősége bevonul kelet felől.
Hangja nagy vizek zúgásához volt hasonló, és fölségétől az egész föld ragyogott. A látomás úgy tűnt elém, mint amikor az Úr városunkat jött elpusztítani.
Ahhoz is hasonló volt ez a jelenés, amelyet a Kobár folyó mellett láttam, és arcra borultam. Az Úr fölsége tehát a templomba vonult a kelet felé néző kapun át.
Ekkor a Lélek fölemelt, s a templom belső udvarába vitt.
A templom pedig betelt az Úr dicsőségével.
Hallottam, hogy valaki a templomból beszél hozzám, és a férfiú, aki mellettem állt, így figyelmeztetett: ˝Emberfia, királyi trónom ez, és lábam zsámolya; én itt lakom népem fiai között mindörökké.˝
Zsoltár: 84,9ab-10.11-12.13-14
Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
Isten dicsősége * lakik majd földünkön.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő
- 2023.09.17. 2023.09.17. VASÁRNAP