Istennel nem szánhatunk perbe; vele szemben senkinek sem lehet igaza.

Jób 9,1-12.14-16

A súlyos megpróbáltatás után Jób így beszélt:

Jól tudom, hogy Istennel szemben embernek nem lehet igaza, s ha vele perbe szállni kíván is, hiába küzd: ezer kérdés közül egyre sem tud neki megfelelni.
Istennek bölcs a szíve és hatalmas az ereje, bántatlanul vajon ki szegülhetne ellene?
Elmozdítja ő a hegyeket, s az ember észre sem veszi.
Ha úgy akarja, felforgatja és kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai.
Ha úgy akarja, nem kel fel a Nap, és fellegpecsétje alá helyezi a csillagokat.
Ő maga feszítette ki az égbolt sátorlapjait, és ő fékezte meg a tenger vad hullámait.
Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát.
Nagy dolgokat tesz, kifürkészhetetlen dolgokat, és alkot megszámlálhatatlan csodás alkotásokat.
Ha eljön hozzám, nem láthatom, ha elmegy tőlem, nem veszem észre.
Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: ˝Ezt miért teszed?˝
Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki; vagy szavakat találnék-e vele szemben, hogyha szól?
Ha igazam volna is, akkor sem tudnék megfelelni neki, hanem inkább mint bírámat, kérlelnem kellene.
Ha szóba állna is velem, aki hozzá kiáltok, hihetném-e, hogy meghallgatja szavamat?

 

Zsoltár: 87,10bc-15 

Uram, egész nap hozzád kiáltok, * és kezemet feléd tárom.

Csodákat talán a holtaknak teszel, * vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak téged?
 
Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban, * vagy hűségedet a pusztulás helyén?

Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben, * vagy igazságodat a feledés földjén?
 
De én hozzád kiáltok, Uram, * már kora reggel eléd siet imádságom.

Miért taszítasz el magadtól, Uram, * arcodat miért rejted el tőlem?

Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!