Isten maga nyilatkoztatja ki erejét és fölségét a teremtett világ csodálatra méltó dolgaiban.

Jób 38,1.12-21; 40,3-5

Az Úr így felelt Jóbnak a fergetegből:

˝Lett-e már parancsodra reggel, amióta élsz, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy szőnyegként megfogja a földnek széleit, és lerázzon róla minden éji gonosztevőt;

hogy a reggeltől a föld olyan legyen, ahogyan a vöröses agyag ragyog a pecsét alatt, és színeket öltsön, miként a ruha;

hogy elvegye a gonoszoktól »világosságukat«, és megtörje a bűnre emelt karjuk erejét?

Voltál-e már a tenger mélységeiben, jártál-e már az óceán legmélyén?

A halál kapui előtted megnyíltak-e már, és láttad-e az alvilág bejáratát?

Szemlélted-e a földet igaz terjedelmében?

Magyarázd meg nekem mindezt, ha tudod!

Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye, hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, és hazavezethetnéd őket a házukba?

Te persze mindezt jól tudod, hisz akkor születtél, és életed napjainak száma is rengeteg!˝

Jób akkor ezt mondta az Úrnak: ˝Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam?

Kezemet a számra teszem, és hallgatok

Egyszer szóltam; bár azt is elhagytam volna!

Meg másodszor is. De többé nem teszem!˝
 

Zsoltár: 138,1-3.7-10.13-14ab 

Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.

Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
 
Lelked elől ugyan hová mehetnék? * Színed elől hová futhatnék?

Ha fölszállnék az égbe, te ott vagy, * ha a holtak hazájában pihennék, ott is jelen vagy.
 
Ha felölteném a hajnal szárnyait, * és a tenger túlsó végén laknék,

oda is a te kezed vezetne, * és jobbod tartana engem.
 
Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.

Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.

Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!