2022.10.05. szerda

Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Gal 2,1-2.7-14
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: ˝Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?˝
Zsoltár: 116,1-2
Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.12.10. 2023.12.10. ☼ ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.09. 2023.12.09. ♡ szombat
- 2023.12.08. 2023.12.08. ♡ péntek
- 2023.12.07. 2023.12.07. ♡ csütörtök
- 2023.12.06. 2023.12.06. ♡ szerda
- 2023.12.05. 2023.12.05. ♡ kedd
- 2023.12.04. 2023.12.04. ♡ hétfő
- 2023.12.03. 2023.12.03. ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.02. 2023.12.02. szombat
- 2023.12.01. 2023.12.01. péntek