2022.11.12. péntek

Aki hűségesen kitart Krisztus tanítása mellett az kegyelmi kapcsolatban él Istennel.
2Jn 4-9
Igen örültem, hogy olyanokat találtam köztetek, akik az igazság útján járnak, amint az Atya parancsolta nekünk. Most arra kérlek titeket, a közösség tagjait, hogy szeressük egymást. Ezzel nem új parancsot írok nektek, hanem azt, amit már kezdetben kaptunk. A szeretet abban áll, hogy az Úr parancsai szerint cselekedjünk. Parancsa pedig az, amit kezdettől fogva hallottatok: szeretetben éljetek!
Sok hamis tanító lépett fel a világban. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el közénk. Az ilyen ember: hamis tanító és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy amit már elértetek, el ne veszítsétek, hogy teljes jutalmat kapjatok! Aki eltér Krisztus tanításától, és nem tart ki mellette, az nem mondhatja magáénak Istent. Aki viszont kitart a tanítás mellett, abban él az Atya is, meg a Fiú is.
Zsoltár: 118,1.2.10.11.17.18
Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.
Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, * és, akik őt keresik teljes szívvel.
Buzgó szívvel csak téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, * hogy ne vétkezzem ellened.
Csak légy jó szolgádhoz, és élni fogok, * és én igédet megtartom.
Csodáidra nyisd föl szememet, * hogy csodálhassam törvényeidet.
Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.12.10. 2023.12.10. ☼ ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.09. 2023.12.09. ♡ szombat
- 2023.12.08. 2023.12.08. ♡ péntek
- 2023.12.07. 2023.12.07. ♡ csütörtök
- 2023.12.06. 2023.12.06. ♡ szerda
- 2023.12.05. 2023.12.05. ♡ kedd
- 2023.12.04. 2023.12.04. ♡ hétfő
- 2023.12.03. 2023.12.03. ☼ VASÁRNAP
- 2023.12.02. 2023.12.02. szombat
- 2023.12.01. 2023.12.01. péntek