Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR: ~ ~ ~ ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad. ~ ~ Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * tetteitekkel magasztaljátok az örök királyt. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Én pedig rabságom földjén áldom őt, * mert megmutatta nagylelkűségét a bűnös népen. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok! ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! (Tób 13,2.6.7.8)

Jelen van

0 felhasználó
23 látogató

Látogatások

- ma: 67
- tegnap: 161
2022.12.19. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2022.12.19. ♡ ♡ ♡ ♡ hétfő

2022.12.19. ♡ ♡ ♡ ♡ hétfő
 
 
 
 
 
 

Sámson születését angyal jelenti be.       


 

 

 

 

Bír 13,2-7.24-25a

A bírák korában volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége magtalan volt, és nem volt gyermeke.

Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: ˝Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz. Vigyázz tehát magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél tisztátalant, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek nazir (Istennek szentelt ember) lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből˝

Az asszony elment, és elmondta férjének: ˝Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: Fogansz és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.˝

Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, és az Úr megáldotta. Az Úr Lelkének ösztönzésére elkezdte működését a választott nép körében.

                                    

Zsoltár: 70,3-4a.5-6ab.16-17 

Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem,* ragadj ki a bűnösök kezéből.
 
Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
 
Az Úr erejében fogok járni, * egyedül igazságodról elmélkedem Uram, Istenem.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.

Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás