2023.01.07. szombat

Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e!
Szentlecke:
1Jn 3,22–4,6
Bármit kérünk Istentől, megkapjuk tőle, ha megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. Az ő parancsa pedig az, hogy higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, Istenben él, és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a Lélektől tudjuk, akit tőle kaptunk.
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e! Mert sok hamis próféta lépett föl a világban.
Az Istentől való lélek erről ismerhető fel: minden lélek, amely azt vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől való. De minden olyan lélek, amely nem ezt vallja Jézusról, nem Istentől való. Ez az antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van.
Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és győzedelmeskedtetek az antikrisztuson, mert a bennetek lakó (Isten) hatalmasabb, mint e világ szellemei. Ezek e világból valók, azért is beszélnek a világról, és hallgat rájuk a világ.
Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem Istentől van, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét és a hamisság szellemét.
Zsoltár:
Zsolt. 2,7-8.10-11
Az Úr végzését hirdetem, † ő így szólt hozzám: * ˝A Fiam vagy nekem, ma adtam néked életet.˝
˝Kérd tőlem örökségül, és neked adom a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.˝
Királyok, tehát bölcsek legyetek, * Föld bírái, értsétek intésemet.
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, * hódoljatok előtte rettegéssel!
Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő