Tiszta Forrás
2022. november 30.   
Névnap: András, Andor

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 18 ~ ~ ~ ~ Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. ~ ~ Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. ~ ~ Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. ~ ~ Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. ~ ~ Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. ~ ~ Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. ~ ~ Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. ~ ~ Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. ~ ~ Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. ~ ~ Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. ~ ~ Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. ~ ~ Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. ~ ~ Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. ~ ~ Uram, én segítőm, én üdvözítőm! ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
27 látogató

Látogatások

- ma: 129
- tegnap: 239
2021.02.01. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2021.02.01. hétfő

2021.02.01. hétfő
 
 
 
 

Az ószövetségi hit hősei a hit erejével győzedelmeskedtek az akadályokon: velünk együtt jutnak el az üdvösségre.


 

 

 

 

Szentlecke:

Zsid 11,32-40

Igen sokat kellene beszélnem, és kifogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről (Izrael hőseiről), Dávid királyról, vagy Sámuelről és a prófétákról beszélnék. Ők a hit erejével országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, lángoló tüzet oltottak ki, megmenekültek a kard élétől, gyengeségből erőre kaptak, hősök voltak a háborúban, és megfutamították az ellenség táborát.


Asszonyaik feltámasztás útján visszanyerték halottaikat. Némelyek kínpadra kerültek, de nem fogadták el a szabadságot, hogy részük legyen a dicsőségesebb feltámadásban. Mások gúnyt és megostorozást, sőt bilincseket és börtönt tűrtek el, megkövezést, kettéfűrészelést és sanyargatást szenvedtek, kardélen hulltak el, juhbőrben és kecskebőrben bujdostak, nélkülözve, üldöztetve, zaklatva.


A világ nem volt méltó rájuk. Ezért sivatagban, hegyek közt, barlangokban és a föld üregében bolyongtak. Bár hitük igaznak bizonyult, (földi életükben) mégsem nyerték el az ígéret teljesülését, mert Isten nekünk valami jobbat rendelt, hogy nélkülünk ne jussanak el az üdvösségre.
 

                                                        

Zsoltár: 

Zsolt. 30,20.21.22.23.24

Mily nagy a te jóságod, Uram, * melyet a téged félőknek tartogatsz,
amelyet azoknak készítettél, akik benned bíznak, * minden ember szeme láttára.
 
Arcod oltalmába rejted el őket * az emberek zaklatása elől.
Sátradban adsz nekik biztos helyet * a rágalmazó nyelvek elől.
 
Legyen áldott az Úr az erős városban, * csodálatosan megmutatta nekem irgalmát.
 
Én pedig ijedtemben már azt mondtam: * ˝Elvetettél engem szemed elől!˝
De te meghallgattad könyörgő szavamat, * amikor hozzád kiáltottam.
 
Szeressétek az Urat, ti összes szentjei, † a hűségeseket az Úr megvédi, * de bőven megfizet a gőgösöknek.

Legyetek bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás