Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR: ~ ~ ~ ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad. ~ ~ Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * tetteitekkel magasztaljátok az örök királyt. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Én pedig rabságom földjén áldom őt, * mert megmutatta nagylelkűségét a bűnös népen. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok! ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! (Tób 13,2.6.7.8)

Jelen van

0 felhasználó
23 látogató

Látogatások

- ma: 68
- tegnap: 161
2023.02.04. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2023.02.04. szombat

2023.02.04. szombat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Isten, aki a halálból feltámasztotta Jézust, lelkünk legfőbb Pásztorát, vezessen minket minden jóra!


 

 

 

 

 

 

 

Szentlecke:

Zsid 13,15-17.20-21

Jézus által mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: nevének ajkunkon fakadó magasztalását! A jótékonyságról és az adakozásról meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozat kedves Istennek!
Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak rátok, és nekik kell számot adniuk lelketekről! Bárcsak örömmel tehetnétek ezt, nem pedig sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.


A békesség Istene, aki Urunkat, Jézus Krisztust, a juhok legfőbb pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát! Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte! Dicsőség neki mindörökké! Ámen.

 

                                                           

Zsoltár: 

Zsolt. 22,1-3a.3b-4.5.6

Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
 
Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
 
Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
 
Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.

Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás