Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.

Olvasmány:

Ter 1,1-19

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Isten szólt: ˝Legyen világosság˝, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: ˝A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.˝ Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: ˝Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.˝ Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.

Akkor megint szólt Isten: ˝Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.˝ Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.

Akkor megint szólt Isten: ˝Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.˝ Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.

Zsoltár: 

Zsolt. 103,1-2a.5-6.10 és 12.24 és 35c

Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
 
Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
 
A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
 
Mily sokrétű a te műved, Uram, * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.

Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!