Isten férfiúnak és nőnek teremtette az embert.

Olvasmány:

Ter 2,18-25

Az első ember teremtése után így szólt az Úristen:
˝Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.˝

Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
Az ember így szólt: ˝Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett!˝ Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.
Az (első) ember és a felesége mezítelenek voltak mind a ketten, de nem szégyellték magukat.

Zsoltár: 

Zsolt. 127,1-2.3.4-5

Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
 
Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
 
Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.

Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.