Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR: ~ ~ ~ ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad. ~ ~ Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * tetteitekkel magasztaljátok az örök királyt. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Én pedig rabságom földjén áldom őt, * mert megmutatta nagylelkűségét a bűnös népen. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok! ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! (Tób 13,2.6.7.8)

Jelen van

0 felhasználó
23 látogató

Látogatások

- ma: 68
- tegnap: 161
2023.03.02. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2022.03.02. csütörtök

2022.03.02. csütörtök
 
 
 
 
 
 

Isten mindig hű marad szövetségéhez, és most is megmenti népét.


 

 

 

 

 

Olvasmány:

Esz 4,17n.p-r.aa-bb.gg-hh

A veszély idején, amikor a választott népet ellenségei ki akarták irtani, Eszter királyné is (miként gyámja, Mardokeus) a fenyegető halál elől menedéket csak az Úrnál keresett.
A választott nép Istenéhez Eszter így imádkozott:
˝Uram, segíts, hisz egyedüli királyunk te vagy! Nézd, milyen egyedül vagyok, és más segítőm rajtad kívül nincs sehol! Végveszélyem immár kézzelfogható.
Gyermekkoromban úgy tanultam rólad, Istenem, hogy kiválasztottad népünket minden pogány nép közül. Atyáinkat is kiemelted őseik közül, hogy mindörökre a tieid legyenek, és meg is védted őket, amint ígérted. Gondolj reánk, Uram, és nehéz napjainkban mutasd felénk arcodat!
Belém is önts bizalmat, Uram, Istenem, ki minden égi-földi hatalom királya vagy! Ajkamra adj hatékony, ékes szavakat, ha megjelenek a király előtt!
Hajlítsd szívét, hogy ellenségünket büntesse meg: hadd vesszen az, és mindazok, akik egyetértenek vele! Minket pedig védjen meg jobbod ereje!
Segíts meg engem, rajtad kívül senkim sincs, Uram! Csak te segíthetsz, te, aki mindent tudsz.˝

 

                                                                       

Zsoltár: 

Zsolt.  137,1-2a,2bc-3.7c-8

Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
 
Hálaimát mondok nevednek irgalmadért és igaz voltodért, * mert ígéreted méltó tehozzád.
Segítségül jöttél, mikor hívtam nevedet: * gyarapítottad az erőt lelkemben.
 
Az ellenségtől megszabadít engem jobb kezed, * jóságodat reám árasztod.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad; * ne vesd meg kezed alkotásait!

Uram, bármikor szólok tehozzád, * hallgasd meg kérő szavamat.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás