Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-09-27 ~ ~ ~ ~ Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját: Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé. ~ ~ Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam. ~ ~ Arcommal már feléd fordulni sem merek. ~ ~ Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk gonoszságaink tengerébe. ~ ~ Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. ~ ~ Saját gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is. ~ ~ Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén! ~ ~ Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz. ~ ~ De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet! (Ezd 9,5-9) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 41
- tegnap: 161
2023.03.18. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2023.03.18. szombat

2023.03.18. szombat
 
 
 
 
 
 
 

Először Istenhez kell visszatérnünk, hogy rendezhessük kapcsolatainkat embertársainkkal.


 

 

 

 

 

Olvasmány:

Oz 6,1-6

Így szól a néphez az Úr prófétája:


Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott szét, de ő gyógyít is meg minket, ő sebesített meg, de Ő kötöz is be bennünket. Életre támaszt minket két nap múlva, és feltámaszt a harmadik napon, hogy élhessünk az ő színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat; biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a földet.


Így szól az Úr:

˝Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely gyorsan tovatűnik. Ezért sújtottam őket a próféták szavával, ezért pusztítottam őket ajkam igéjével, ítéletem napnál világosabb. Mert irgalmat akarok, és nem áldozatot, istenismeretet várok, és nem égőáldozatot.˝

 

                                                                           

Zsoltár: 

Zsolt. 50,3-4.18-19.20-21ab

Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
 
Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
 
Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, * Jeruzsálem falait építsd fel újra.
Akkor majd elfogadod az igaz áldozatot, * az égő és a teljes áldozatot.

Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás