2023.04.01. szombat

Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten.
Olvasmány:
Ez 37,21-28
Prófétája által szól az Úr:
Én kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre vezetem őket.
Egy néppé teszem Őket országomban, és Izrael hegyein egy király kormányozza majd őket, és nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra.
Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, tévelygéseikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden tévelygésükből, amellyel vétkeztek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek.
Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik azokat.
Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, sőt fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökké.
A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.
Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Akkor megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz.
Zsoltár:
Jer 31,10.11-12ab.13
Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
Aki szétszórta Izraelt össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.
Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.10.04. 2023.10.04. szerda
- 2023.10.03. 2023.10.03. kedd
- 2023.10.02. 2023.10.02. hétfő
- 2023.10.01. 2023.10.01. VASÁRNAP
- 2023.09.30. 2023.09.30. szombat
- 2023.09.29. 2023.09.29. péntek
- 2023.09.28. 2023.09.28. csütörtök
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő