Tiszta Forrás
2021. április 12.   
Névnap: Gyula

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Vörösmarty Mihály: Szózat ~ ~ ~ ~ Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. • • • Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. • • • Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. • • • Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. • • • És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. • • • S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” • • • Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. • • • Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. • • • Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. • • • Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. • • • S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. • • • Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 5
- tegnap: 402
2021.04.05. 00:00 beckerj
Hozzászólások: 0

2021.04.05. Húsvéthétfő

2021.04.05. Húsvéthétfő
 
 
 
 
 

Isten feltámasztotta Jézust, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. 


 

 

 

 

 

Szentlecke:

ApCsel 2,14.22-33

Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt:


˝Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, hallgassátok meg szavaimat!
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, gonosz kezek által keresztre feszítettétek, és megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt.

Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla:


Szemem előtt az Úr mindenkoron,
ő áll jobbomon, meg nem inoghatok.
Örvend a szívem, az ajkam énekel,
sőt reménységben nyugszik testem is.
Lelkemet a holtak honában nem hagyod,
hogy Szented romlást lásson, nem akarod.
Az élet útját mutatod meg nekem,
színed előtt örülni gyönyörűségem.


Férfiak, testvérek! Ősatyánkról, Dávidról, nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt. Eltemették, és sírja mind a mai napig itt van közöttünk. De mivel próféta volt, tudta, hogy Isten esküvel erősített ígéretet tett neki; utódai közül ültet majd valakit trónjára. Ezért jövendölte Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban, és testét nem éri enyészet.


Ezt a Jézust támasztotta fel Isten, Ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután, Isten jobbja felmagasztalta őt, elnyerte az Atyától a megígért Szentlelket, és kiárasztotta, ahogyan látjátok és halljátok.˝

 

   

                                                                                

Zsoltár: 

Zsolt. 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: ˝Istenem te vagy nékem.˝
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
 
Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
 
Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
 
Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.

Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás