Az apostolok miután kiszabadultak a börtönből, ismét tanították a népet. 

Szentlecke:

ApCsel 5,17-26

A főpap és akik vele tartottak – vagyis a szadduceusok pártja –, féltékenységből elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette az apostolokat, és így szólt hozzájuk:
˝Menjetek, álljatok ki nyíltan, és hirdessétek a népnek a templomban az örök életről szóló tanítást!˝ Az angyal szava szerint virradatkor be is mentek a templomba, és tanítani kezdtek.

Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a főtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit –, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat. Amikor a szolgák odaértek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentették: ˝A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de mikor benyitottunk, odabent senkit sem találtunk.˝

A templomőrség parancsnoka és a főpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és hírül hozta: ˝Azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.˝
Ekkor a parancsnok szolgáival együtt elment, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük.

Zsoltár: 

Zsolt. 33,2-3.4-5.6-7.8-9 

Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
 
Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
 
Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
 
Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.

A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.