Szent István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt.

Szentlecke:

ApCsel 6,8-15

Azokban a napokban István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt a nép között.

A zsinagóga hívei közül többen felléptek ellene. A libertínusok, ciréneiek, alexandriaiak és a Kilikiából meg a Kis-Ázsiából jött zsidók vitába szálltak Istvánnal. Ő azonban oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Erre felbujtattak néhány embert, akik azt állították: ˝Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen!˝

Így aztán annyira felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik azt állították: ˝Ez az ember minduntalan a szent hely és a mózesi törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.˝
A főtanács valamennyi tagja Istvánt figyelte, és olyannak találták arcát, mintha egy angyalé volna.

Zsoltár: 

Zsolt. 118,23-24.26-27.29-30 

A fejedelmek cselt szőhetnek és vádolhatnak engem, * szolgád akkor is törvényeidről elmélkedik,
mert örömömre vannak, * és igaz végzésed a tanácsadóm.
 
Utaidat feltártam előtted és te meghallgattál, * igaz végzéseidre taníts meg engem.
Add, hogy megértsem parancsaid útját, * és elgondolkozzam csodáidon.
 
Tarts távol a hazugság útjától, * jóságosan add nekem törvényedet.
Az igazság útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.

Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.