Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. 

Olvasmány:

1Sám 1,20-22.24-28

Hanna fogant, és amikor elérkezett az ideje, fiút szült. A Sámuel nevet adta neki, ˝mert – amint mondta – az Úrtól könyörögtem ki˝. Amikor Elkana egész családjával újra fölment (az Úr templomába), hogy az Úrnak az évi áldozatot bemutassa és teljesítse fogadalmát, Hanna nem ment föl vele. Azt mondta férjének: ˝Először elválasztom a gyereket, aztán elviszem: jelenjen meg az Úr színe előtt és maradjon ott örökre.˝

Mihelyt azonban Hanna elválasztotta a gyermeket, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú még nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez: Megszólította: ˝Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.˝ És ott leborultak az Úr előtt.

Zsoltár: 

Zsolt. 83,2-3.5-6.9-10

Mily kedves a te hajlékod, seregek Ura, * sóvárog és vágyódik lelkem az Úr udvarába.
Szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
 
Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van, * és szívében készülődik, hogy hozzád menjen.
 
Seregek Ura, Istene, hallgasd meg imámat, * figyelj reám Jákob Istene.
Istenünk, oltalmazónk, nézz reánk, * tekints a te fölkented arcára!

Boldogok, Uram, mindazok, akik a te házadban laknak.