Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.

Szentlecke:

ApCsel 13,44-52

Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét.

Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: ˝Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.

Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.˝
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.

Zsoltár: 

Zsolt. 97,1.2-3ab.3cd-4

Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
 
Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
 
Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.

A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.