2023.05.13. szombat

Pál apostolt egy látomás Macedóniába hívja.
Szentlecke:
ApCsel 16,1-10
Második apostoli útja során Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, és egy görög apának fiával. A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.
Pál magával akarta vinni útitársul, és ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor aztán sorra járták a városokat, (az ott lakó testvéreknek) lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívek száma napról napra gyarapodott.
Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia-tartományban prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül. Mízia határához érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt. Egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: ˝Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!˝
E jelenés után azonnal készen voltunk, hogy elinduljunk Macedónia felé abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
Zsoltár:
Zsolt. 99,2.3.5.
Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő