2023.05.15. hétfő

Az Úr megnyitja a hívek lelkét, hogy figyelemmel hallgassák Pál szavait.
Szentlecke:
ApCsel 16,11-15
Pál éjszakai látomása után, Troászban tengerre szálltunk. Megérkeztünk Szamotrákiába, majd másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Macedónia azon részének legjelentősebb városa, kolóniája volt. Néhány napig ebben a városban maradtunk.
Szombaton kimentünk a város kapuján kívül a folyóhoz, mert úgy tudtuk, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk, és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.
A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait. Háza népével együtt megkeresztelkedett, és utána így rimánkodott: ˝Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és ott vegyetek szállást!˝
És erővel rá is vett minket erre.
Zsoltár:
Zsolt. 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b
Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával,
mert kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
Kedvét találja az Úr az ő népében, * és üdvösségre vezeti a szelídeket.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő