2023.05.18. csütörtök

Apostoli munkája mellett Pál megdolgozik megélhetéséért.
Szentlecke:
ApCsel 18,1-8
Második apostoli körútja alkalmával Pál elhagyta Athént, és Korintusba érkezett. Itt találkozott egy Akvilász nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz császár elrendelte, hogy minden zsidónak el kell hagynia Rómát. Pál hozzájuk költözött, náluk maradt, és velük együtt dolgozott, mivel ugyanazt a mesterséget űzte. Sátorkészítők voltak ugyanis.
Minden szombaton felszólalt a zsinagógában, és igyekezett meggyőzni a zsidókat meg a görögöket (Jézusról). Amikor pedig Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen az igehirdetésnek szentelte magát. Bizonyítékokat tárt a zsidók elé, hogy Jézus a Messiás.
De azok ellene mondtak, és gyalázkodtak. Erre Pál ruháját rázva így kiáltott: ˝A saját fejetekre szálljon véretek! Én ártatlan vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz fordulok.˝
Otthagyta őket, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házában szállt meg, akinek lakása a zsinagóga szomszédságában állt.
Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban hitt az Úrban, egész háza népével együtt; és sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták őt.
Zsoltár:
Zsolt. 97,1.2-3ab.3cd-4
Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi olvasmány archívum
- 2023.09.27. 2023.09.27. szerda
- 2023.09.26. 2023.09.26. kedd
- 2023.09.25. 2023.09.25. hétfő
- 2023.09.24. 2023.09.24. VASÁRNAP
- 2023.09.23. 2023.09.23. szombat
- 2023.09.22. 2023.09.22. péntek
- 2023.09.21. 2023.09.21. csütörtök
- 2023.09.20. 2023.09.20. szerda
- 2023.09.19. 2023.09.19. kedd
- 2023.09.18. 2023.09.18. hétfő