A fogságban lévő Pál apostolt Jézus megerősíti.

Szentlecke:

ApCsel 22,30;23,6-11

(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi templomban, annyira felizgatták ellene a népet, hogy csak a Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól. Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)

Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük állította.

Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: ˝Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka. A holtak feltámadásába vetett hitem miatt állok a bíróság előtt.˝
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.
A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen tiltakozott: ˝Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami szellem vagy egy angyal szólt hozzá?˝
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és fölvezesse a várba.

A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: ˝Légy állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.˝
 

Zsoltár: 

Zsolt. 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: ˝Istenem te vagy nékem.˝
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.

Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.

Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.

Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.

Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.